2012. október 9., kedd

A betegség valódi okai I. rész (a félrevezetés)

Egy olyan témát szeretnék most fölvezetni, ami már hónapok óta foglalkoztat, eléggé megváltoztatta a világszemléletemet, és visszafordította az olyan emberekbe vetett hitemet, akikre a legtöbben az életüket is rábíznák - és bízzák is - sajnos. Az orvosokról, az egészségügyről, és egy világ méretű félrevezetésről fogok most írni.
Nem tudom, melyik irányból is kezdjem, de belevágok egyből a közepébe. Anyukám által megismerkedtem az új medicinával, aminek a lényege, hogy betegségeinket (=elváltozásainkat) minden esetben egy kiváltó lelki trauma, konfliktus okozza. (erről egy másik bejegyzésben részletesebben)
És máris itt van az első meglepő dolog, mert nap mint nap azt halljuk mindenhol, (otthon, ismerősöktől, az orvosnál,) 'hogy öltözz fel, mert megfázol', vagy 'beteg vagyok, ne közelíts, mert elkapod', stb... Holott ezek teljesen téves megállapítások, valójában a hagyományos orvoslásnak fogalma sincs arról, hogy hogy alakulnak ki a betegségek, mitől keletkezik a rák, vagy miért kap valaki váratlanul szívrohamot vagy agyvérzést. Ráfogják a vírusokra(?), baktériumokra, helytelen életmódra, stresszre (és még ez áll legközelebb a megoldáshoz).
Nem fogok töriórát tartani, de nem is olyan rég egy német orvos a saját betegsége és a praxisa során felfedezte, hogy a különböző betegségek mögött mindig pontosan körülhatárolhatóan, különböző érzelmi megrázkódtatások húzódnak. Amely feltevését hosszú évek alatt tudományosan, és dokumentáltan be is bizonyította. Többet elárul a mai világról az, hogy amikor ezt az áttörő felfedezést nyilvánosságra hozta, börtönbe zárták, a tanait hazugságnak és veszélyesnek ítélték, és megtiltották neki, hogy erről bárkinek is kezelés címen tájékoztatást adjon.
Hát persze. Ha kiderül, hogy valójában a betegségek gyógyításához nincs is szükség gyógyszerekre és orvosokra, a világ gazdasága összeomlik, a legjövedelmezőbb iparág, a gyógyszeripar pedig csődbe megy. Ezért erről az új orvostudományról azóta sem adhat ki senki publikációt, besöpörték a szőnyeg alá.
Nagyon kevesen vannak tisztában vele, pedig szerintem nagyon jó lenne, ha elterjedne, mert amit ma gyógyításnak nevezünk, az szerintem a világ egyik legveszélyesebb dolga, még durvábban pedig a gyógyítás mögé elrejtet tömeges népirtásnak nevezném! Ami a megfélemlítésen alapul.
A megfélemlítés mindig is a nagyhatalmak leghatásosabb fegyvere volt. Amíg a vallás uralta az emberek életét, azzal tudták sakkban tartani őket, hogy Isten megbünteti, vagy hogy a pokolra kerülnek haláluk után. Amire aztán lassacskán megérett, rájött az emberiség, hogy mekkora nagy MESE volt, úgyhogy észrevették a "világ vezetői", hogy ezzel már nem lehet hatni rájuk, ezért kitaláltak egy új dolgot. Mivel bebizonyosodott, hogy a Föld a Nap körül kering, és hogy az égben nem Isten van, hanem a Világűr, a föld alatt meg nem a Pokol, hanem a Föld magja, ezért már nem tudtak minket riogatni egy hatalmas, mindenható Úrral, kitalálták, hogy most ismét egy láthatatlan/megfoghatatlan jelenségtől rettegjünk: a mikroorganizmusoktól. (mert ugye mindenképp egy olyan dolog kell, amit a hétköznapi ember nem lát, csak elég hihetőnek hisz ahhoz, hogy igaznak gondolja).
Mivel a mostani világnézet egyre inkább én-központú, az emberek leginkább attól rettegnek, hogy az ÉN beteg lesz, hogy valami bajuk lesz "csak úgy hirtelen", mert ugye a betegség az csak úgy "puff" bekövetkezik, ha nem vigyázunk. És így máris végtelen sok pénzt lehet tőlük kicsalni, mert inkább mindent megadnak, csak hogy egészségesek legyenek.
A legaljasabb dolognak azt tartom, hogy a legokosabbnak tartott emberek - az orvosok - élnek a legnagyobb tévhitben, mivel nekik majd' egy évtizedig ezekkel a hazugságokkal tömik a fejüket, hogy aztán abban a hitben, hogy ők jót tesznek, így rajtuk keresztül gyilkolhatják az embereket. Beletartoznak ebbe a műtétek, a mérgek (gyógyszerek), vegyszerekkel, sugárzással való kezelések. (Itt megemlíteném azért, hogy a baleseti sérülések, mérgezések, stb esetén azért nem lép életbe az új medicina. Természetesen.)
A mai fejemmel már hihetetlennek tartom, hogy komolyan mindenki elhiszi, hogy egy legyengült szervezet majd jobban lesz, ha telerakják szintetikus vegyszerekkel, vagy KIVESZIK az embernek azt a szervét, amivel baj van.

Egy nagyon jó hasonlatot olvastam az egyik könyvben, hogy a tüneti kezelés vagy a műtétek azzal hasonlíthatóak össze, mint mikor egy autóban kevés a benzin (elváltozás), ezért elkezd villogni az a kis led, hogy fogyóban az üzemanyag (tünet). És hogy helyrehozzuk a bajt, nem a probléma forrását oldanánk meg, hogy elmegyünk tankolni, hanem kiütnénk azt a picike kis izzót. Ez felel meg a tüneti kezelésnek. Attól még a benzin ugyanúgy nemsokára kifogy, csak megszüntettük a rá figyelmeztető jelet.


Tudom, hogy a tudományos háttér nélkül ez most mind csak valami hülye összeesküvés elmélet-gyártó vad képzelgéseinek tűnik, nem is tudok minden kérdésre választ adni, de rajtam, a családi körömben is többször bebizonyosodott, hogy ez a 'biologikus' elmélet teljes mértékben igaz. És csak azért nincs köztudatban, mert ellehetetlenítették. Hála az Internetnek, hogy mégis terjedhet. Bár én egy könyvben olvastam először, de aztán az interneten keresve még több kérdésre választ lehet kapni, és már szabályosan kutatom, hogy egyes (általam tökre ismeretlen) betegségeknek is vajon milyen lelki probléma lehet a hátterében.

Hogy ne legyen túl hosszú ez a bejegyzés, ezért most nem kezdem el részletesen taglalni, hogy hogy is "működik" valójában az új medicina, de ígérem, kerítek még erre sort. Teljesen az alapoktól, meg példákkal, stb.

Azért lehet nyugodtan kérdezni, és szeretném is, hogy minél több ismerősömnek felkeltse a figyelmét, és rájöjjön, hogy mennyire félre volt vezetve idáig!


3 megjegyzés:

  1. Ó te sötét paraszt... :D
    Elvégezted egyáltalán az általános iskolát? Jártál már valaha biológia, kémia órán? Ismered azokat a szavakat, hogy biokémia, molekuláris biológia, sejtbiológia, mikrobiológia, genetika, kórélettan, patológia, gyógyszertan?
    Képes vagy egyáltalán felfogni a csökött agyaddal milyen bonyolult dolgok ezek, hány év, hány ezer oldal tudása kell ahhoz hogy egyáltalán valami alap összeképed legyen róla? :D
    A baktériumok láthatóak, a vírusok szintén, létezésük bizonyított, az általuk okozott kórképek patomechanizmusa szintén. A tumorok keletkezéséről többet tudnak mint amit te egész életedben valaha meg fogsz tanulni mindenről... csak azért mert neked túl bonyolult, még nem hibás és legfőképpen nem kitalált...
    Közveszélyes fogyatékos állat vagy, aki veszélyezteti a környezetét azzal, hogy olyan dolgokról tesz biztos kijelentéseket amiket maga sem ért...
    Az Új Medicinának nevezett gyermekmese is tele van direkt hazugságokkal olyan dolgokról is amit az ember saját két szemével lát...
    Nézz már utána az általad hirdetett dolgoknak te műveletlen kretén, maradj a saját kaptafádnál és kapálgass kinn a földön, annál értelmileg megerőltetőbb nem való neked...

    VálaszTörlés
  2. Először is kikérem magamnak a hangnemet. A cikk elolvasása után tényleg arra jöttél rá, hogy nem jártam ki az általános iskolát? Hát akkor nem én vagyok a hülye. Mivel orvoslaboránsnak tanulok, ezért tanultam klinikai kémiát, mikrobiológiát, biokémiát, sejtbiológiát, pathobiokémiát, haematológiát, haemosztázist, anatómiát, kórtant, hadd ne folytassam... úgyhogy nagyon is tudom, hogy mi a jelenleg elfogadott álláspontja az orvostudománynak. És nem értek vele egyet. És te tudod azt, hogy a daganatok meg egyáltalán a betegségek kialakulásáról az az átlagosan elfogadott ok, hogy 'ismeretlen'? Mert ez így van, lövésük sincs, hogy mi mitől alakult ki, mert az embert csak anyagi valójában, mikroszkóp alatt és a szerveket egymástól teljesen különállóan vizsgálja. Mivel nem veszik figyelembe az összefüggéseket, nem is jöhetnek rá a valódi kiváltó okokra. Az új medicina pedig minden egyes elváltozásnak pontosan, és logikusan leírja az okát. Magamon is, az ismerőseimen is tapasztalom, úgyhogy nekem senki nem fogja beadni, hogy ez tündérmese. Ez így van, és kész, és nem fogom tovább magyarázni egy olyan csőlátású baromnak, mint te. Megvannak a tények, lehet olvasni ott is, nálam is, videókat nézni, ami lefordítja közérthető nyelvre a dolgokat. Akinek van egy kis logikai érzése, és egészséges szkepticizmusa, nem hord szemellenzőt, az megérti. Az meg hogy misztifikálva van az akadémikus orvoslás a bonyolultsága miatt, az nem azt jelenti, hogy az az igazság. Pont ez a lényeg, hogy elhitessék az emberrel, hogy 'az orvos az jobban tudja, mert 100 évig ezt tanulta', te meg hülye vagy, mert nem tudsz semmit, ezért bízd magad szakemberre. Az új medicina viszont megmutat egy másik lehetőséget, ahol mindenki a saját egészségéért felelős, és ha valami betegsége van, a lelki konfliktusaira visszavezethetően megoldhatja saját magának, gyógyszerek és fölösleges félelemkeltés nélkül. A természet nem produkál véletlen dolgokat, egészen a növényektől az állatokon át az emberig minden elváltozást okkal hoz létre, ezt hívják a folyamatok biológiai értelmének. Az, hogy a mai ember erre teljességgel vakká vált, az egy jól megkomponált elterelő hadjárat eredménye.
    Nézd el, hogy nekem nincs olyan megválogatott szókincsem mások földbe tiprására, mint neked. Ezzel még nem nyersz bizonyosságot, hogy minél válogatottabban tudsz valakit lehülyézni.

    VálaszTörlés
  3. Ebből is látszik hogy mindenféle félkegyelmű szart felvesznek a felsőoktatásba :( emelni kellene azt a bejutási küszöböt... nem hiszel benne? ki nem szarja le? A tudomány NEM így működik, független attól hogy a TE szűk kis csőlátásoddal mit látsz a világból, nálad fényévekkel intelligensebb kutatók ezreinek sok ezerszeres tapasztalata, kísérletek és azok ismétléseinek százaiból vonnak le következtetést! Nem abból hogy egy rakat félhülye tanár tanít olyan véglényeket mint te, aztán meg csodálkozol ha nem látod az összefüggéseket?
    Milyen alapon nem értesz vele te egyet? :D Beszarás :D
    Nem nézik az összefüggéseket? hallottál már a kórélettanról, belgyógyászatról? Nem arról a fosról amit nálatok tanítanak, a válogatott kis fejezetekről, hanem az igazi részletesről? :)
    Mi a faszt tettél te le az asztalra hogy azt képzeled meg tudod reformálni az egészet? :D Nézd már meg az Új Medicina videóit akár youtube-on, ekkora emeletes baromságokat csak a te blogodon hordott hátán a Föld...
    Ajánlom figyelmedbe akkor még egyszer azt a fránya carcinogenesist, amiben minden a tumorgenezishez szükséges gén defektusa szépen le van írva, a kismillió kiváltó fizikai-kémiai hatással, mondj már nekem tumorszupresszor gént vagy protoonkogént... csak te képzeled hogy az orvostudománynak lövése nincs róla, mert NEKED nincs lövésed sem róla, vagy csak megérteni nem sikerült a sík agyaddal.
    Bizony, vannak emberek akik ezt meg is értik, nem csak beseggelik, az orvoslaboráns végzettségeddel kitörölheted a segged.
    Értelmet keresel Hammer "tanaiban"? Feltételezem olvasni, tudsz, Istenben hinni már nem menő, ezért jött Hammer... nézz utána hány teljesen gyógyítható ember köszönheti a HALÁLÁT neki! :D
    Gondolom akkor szerinted az újszülött pici baba is azért daganatos, mert megoldhatatlan konfliktusa támadt az anyaméhben lebegve, és nem azért mert genetikailag 100%ban bizonyíthatóan Rb-gén mutáns... :( <3 fingod nincs arról sem miben hiszel te nagyonegyszerű!
    Ismét összeesküvés elméletek! Az orvostudomány sötétségben tartja a fajtádat de te megvilágosodtál! Egy négy napos tanfolyammal elsajátítottad az összes betegség gyógyításához vezető utat, ha nem jön össze szorri, hóóó, garanciát nem vállaltam (mert akkor jogilag felelősségre vonnának), biztos a beteg nem hitt a gyógyulásában annyira mint mondta! :D
    Takarodj és reformáld meg az elméleti fizikát is ha már így belelendültél az se bonyolultabb, négy nap arra is elég lesz! Jövő ilyenkorra már a világot is megválthatod!
    Húz a picsába a sarokba és gondolkodj el az életeden, a tudomány nem misztikum, a templomba menjél hinni a gyógyítást meg hagyd meg azoknak akik van is esze hozzá!
    Én ide vissza nem jövök...

    VálaszTörlés