2012. október 9., kedd

A betegség valódi okai II. rész (a megoldás)

Az előzőekben leírtam az új medicina hátterét, és most leírom azt is, hogy is működik/működünk mi valójában. (interneten rákeresve több címszóval is találkozhattok: biologika, germán új medicina, gnm, új orvostudomány, stb...)
A biologikus gondolkodás alapja, hogy az elváltozásokat lelki traumák okozzák. Ez 3 szinten valósul meg: elszenved a személy egy rossz élményt, az agy egy bizonyos részén lézió (duzzanat) keletkezik, ami a hozzá kapcsolódó szervben elváltozást okoz.
Ez elég száraz és tudományos dolog, kicsit úgy érzem magam, mintha dolgozatot írnék belőle, úgyhogy nem írom le egy-az-egyben azt, amit olvastam, csak a fontosabb részeket.
Ez minden élőlénynél ugyan így van (embernél, állatnál, de még a növényeknél, és az egészen pici kis mikroszkopikus lényeknél is).

Egyből hoznék is egy példát, ami a közvetlen környezetemben történt meg. Tesóméknak a cicája vesebeteg lett. El akarták vinni orvoshoz, meg megműteni, meg egyéb szörnyű dolgok... Olvastam, hogy a vesének a területünkhöz és az azon belül élő társainkhoz van köze. Mint kiderült, az évek óta ugyan abban a lakásban élő cica kapott egy társat, de az elég rosszul viselkedett, ezért 2 hét után el is vitték, és ezek után pár nappal a 'régi' cica megbetegedett. A cica elszenvedett egy területvesztési konfliktust, ami azt jelenti, hogy egy betolakodó került az ő területére. De hogy akkor miért épp akkor lett beteg, mikor az elkerült onnan? Valójában abban a pillanatban beteg lett, mikor megérkezett az új kiscica, de a betegségnek ebben a szakaszában, amíg tart a konfliktus, általában olyan elváltozások vannak, amik teljesen észrevehetetlenek, pl a vese (mittudoménmelyik részének a) sorvadása. Ez sejtelhalás, ami elég lassan, és fájdalommentesen következik be. Viszont ahogy megoldódik a probléma, a sejtelhalás befejeződik, megindul a regeneráció, a helyreállítás, ami viszont gyulladással jár. Jellemző dolog, hogy a betegség pont annyi ideig tart, amíg maga a konfliktus, ezért mondtam nekik, hogy nem kell aggódni, a betegségnek 2 hét múlva nyoma sem lesz, és hát így is lett. (én meg büszke voltam arra, hogy valóban pont úgy történt, ahogy olvastam, és hogy mennyire hihetetlenül előreláthatóak ezek a dolgok). :)

A történetre építve leírok most pár alapvető megállapítást. Az elváltozásoknak 2 szakasza van. A konfliktusaktív szakasz, és a helyreállításai szakasz. Ezt hideg-meleg szakasznak is lehet hívni, mivel az aktív szakaszban lecsökken a testhőmérséklet, hideg lesz az ember keze, stb, a megoldási szakaszra pedig jellemzőek a gyulladások, és a láz. Ezért kiemelném azt, hogy ha valamelyik ismerősöm lázra vagy torokgyulladásra panaszkodik, gondoljon arra, hogy ez már a helyreállítás, és hamarosan jobban lesz. :)
A konfliktus akkor okozhat elváltozást, HA:
- váratlanul történik,
- elszigetelten éljük meg,
- és ha abban a pillanatban teljesen kilátástalannak, és megoldhatatlannak találjuk azt a problémát.
Mivel az első szakasz általában észlelhetetlen, ezért ha valami aggaszt minket, vagy valami trauma ért, törekedjünk arra, hogy minél hamarabb feldolgozhassuk, mert annál rövidebb ideig fog tartani a helyreállítás. Ha túl sokáig nem oldunk meg egy problémát, akkor már annak is észlelhető következményei lesznek. Például a daganatok, vagy a túlzott sejtelhalás (pl a csontritkulás a sokáig elhúzódott alacsony önbecsülés miatt van).
Vannak bonyolultabb betegségek is, és olyanok is, amikhez több, meghatározott konfliktus kombinációja kell. Például valahol olvastam, hogy az autizmust az okozza, hogy ha valaki nagyon dühös, és ebben az állapotában megijesztik, akkor ez azonnal kiválthatja az autizmust, és ennek tudtában az is kiderült, hogy kb minden ember él át ilyet az élete folyamán, akár többször is, de ezek általában nagyon rövid ideig tartanak, 5-10 percig. És ha az ijedtséget sikerül feldolgozni, egyből megszűnik ez az állapot.
Nehéz megoldani pl az allergia kiváltó okát. Ezt az okozhatja, hogyha valamikor történik velünk egy nagyon rossz dolog, pl meglátjuk, hogy a párunk éppen megcsal, akkor az abban a pillanatban körülöttünk előforduló anyagokra lehetünk allergiásak, mondjuk egy illatra, egy ételre, amit éppen eszünk, vagy az állatszőrre, ha éppen az van a közelünkben, stb... Ezeket azért nehéz általában visszakövetni, mert sokan kiskoruk óta allergiásak, és felnőttként már nem emlékszünk arra az eseményre, ami kiváltotta. De ha megvan a rossz esemény, és sikerül feldolgozni, akkor többé nem leszünk allergiásak arra a dologra.
Nagyon gyakori dolog a mandulagyulladás vagy torokfájás, ezt egy olyan egyszerű dolog okozza, hogy ha nagyon szeretnénk valamit, és már azt hittük, hogy a miénk (ez lehet állás, vagy dolgozat eredménye, vagy egy tárgy, ami elveszett a postán, stb...), és végül kiderül, hogy mégsem kaptuk meg. Amint megoldódik a konfliktus, (vagy mégis megkapjuk azt a valamit, vagy pedig beletörődünk, hogy így jártunk), akkor kezdődik el a gyulladás, és annyi ideig tart, amíg maga a konfliktus. Ennyire egyszerű.

(Itt van ez a videó, sokkal jobban elmagyarázza, a biológiai értelmét is, amiről én nem írtam egy szót sem.)

Azért nem kell egyből orvoshoz rohanni ezzel, mert egy az, hogy ez már maga a helyreállítás, a másik meg, hogy ha gyógyszerekkel a tüneteket elmulasztják, az zavart okozhat a helyreállítás idejében, kitolódhat, vagy akár magától megismétlődhet a betegség úgy, hogy a konfliktust át sem éljük. Ha a gyógyszer ellenére is véget ér a betegség, az nem amiatt van, hanem mert amúgy is véget ért volna.
Már egész kiskorom óta megfogott ez a gondolat, hogy mi van, ha nem veszem be a gyógyszert? Örökre náthás leszek? Ez elég nagy hülyeség. :D Előbb-utóbb úgyis véget ér magától, csak sokan ezt azért nem tapasztalhatják meg, mert egyből elkezdenek gyógyszert szedni.
Én anyukám által évek óta már semmi gyógyszert nem szedek be, mégis meg szoktam gyógyulni mindig.  Kivéve a menstruációs görcsökre fájdalomcsillapítót, de erről is olvastam már, hogy miért vannak a menstruációs görcsök, csak egyszerűen nem tudom megoldani ezt a problémát. Akkor görcsöl valaki menstruáció közben, hogyha nem tudja elfogadni a nők helyzetét, az alárendeltségüket a társadalomban, VAGY ha a saját nővé válását nem képes elfogadni, azt, hogy nem kislány többé. És hát nálam mindkettő jelen van, úgyhogy egy darabig még a hasfájásom is meglesz.

Tudományosan érdekes lehet még, hogy az elváltozás fajtája a csíralemez származási helyétől függ. A csíralemez az, amikor a petesejt osztódni kezd, annak a 3 részéből kifejlődött szervek, és az agy részei így 3 csoportban különíthetőek el. Kétféle elváltozás indulhat meg a konfliktusaktív szakaszban, vagy sejtszaporulat, vagy sejtelhalás. A sejtszaporulat a megoldás után elbontásra kerül, és a halott sejtek kiürülnek a szervezetből. A sorvadás pedig gyulladás kíséretében újra helyre áll. 

Nagyonnagyon sok példát tudnék még felhozni, de ha valakit érdekel egy betegség lelki háttere, az ezen a linken talán választ kaphat: http://www.youtube.com/user/BioLogikaOpenUnivers A MESSIÁS (:DD), Barnai Roberto videóiból nagyon sokat lehet tanulni, én imádom nézegetni, és olyanokat is megnézek, amihez tényleg semmi közöm, nem is találkoztam még olyan betegségben szenvedő (milyen hülye kifejezés) emberrel, de nagyon érdekesnek, és logikusnak találom. Vagy meg lehet nézni facebook-on is http://www.facebook.com/ujmedicina?fref=ts, én írtam egy levelet is egy problémával kapcsolatban, és elég hamar vissza is írtak.

Még a mandula kapcsán akartam írni, fontos tudni, hogy a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk, hogy eltávolíttatjuk a rákos vagy gyakran gyulladt szervünket, mert így a szervezet teljesen tanácstalan lesz, elveszti a biológiai helyreállító képességét. Az orvosok nem tudják, de az áttétek is azért alakulnak ki, mert pl ha a májból kivágják a daganatot, attól még a konfliktus nem oldódik meg, ezért ismét egy daganatot képez a májon, amit az orvosok annak vesznek, hogy elterjedtek az apró méretű rákos sejtek a szervezetben, ezért további műtétekkel válaszolnak rá. Arról nem is beszélve, hogy maga a kórházba járkálás, és a műtétek miatti stressz egy újabb konfliktus és egy újabb daganat forrása lehet. Az orvosi kezelések, és a kemoterápia után ha mégis felgyógyul valaki a rákból, az nem a kezelés miatt, hanem a kezelés ellenére következik be. Statisztikai adat, hogy a kemoterápián átesett betegeknek 95%-a belehal a kezelésbe.
Hiába tartják fejlettnek az orvostudományt, mégis több ember hal meg a világban, mint bármikor régebben. És az is tény, hogy a fejlett országokban a legnagyobb ennek az aránya, ahol az emberek még az ősi gyógymódokat alkalmazzák, gyógyfüveket, akupunktúrát, stb. ott sokkal tovább élnek, mert nem károsítják a szervezetüket vegyszerekkel.
Ja igen, és a tüdőrák nem a dohányzás miatt ennyire elterjedt, hanem azért, mert az új medicina szerint a halálfélelem következménye a tüdőrák. És ezen érdemes elgondolkozni, mert így a gondolatainkkal saját magunkat betegítjük meg.

Nem tudom, mikor ébred fel a világ ebből az agymosásból, de addig is az a fontos, hogy ne féljünk, ne rettegjünk semmitől, ha valami bánt, azt beszéljük meg valakivel, ha pedig betegek vagyunk, ne forduljunk orvoshoz, hanem vegyük figyelmeztetésnek, hogy sokkal jobban figyeljünk az érzelmeinkre. Magától a betegségektől meg nem szabad félni, mert pont ez az, ami okozza őket. Ne hagyjuk, hogy manipuláljanak minket!

Ha valakinek kérdése van, nyugodtan írjon hozzászólást, ha valamelyik ismerősöm szeretne rájönni a betegsége okára, nagyon szívesen segítek a kutatásban, de tudok neki szakmai segítséget is ajánlani.
Remélem, az olvasók között lesz egy-két olyan, aki elgondolkozik ezeken, és ha tudja, adja tovább, hogy még több emberhez eljuthasson.



2 megjegyzés:

  1. Szia,Ibolya! Most olvastam az új medicináról szóló cikkeidet.Én is sokat tanulmányozom,és szeretem hallgatni Barnai Robertót.Éppen most érzem kicsit jobban magam,mert ez év 17-től ún. influenzában szenvedek(magas láz,torokfájás,köhögés,nekem az egész testem fájt,szem kötőhártya gyulladás.és ami még testi lelki tünetként ezzel jár).Pont azon gondolkoztam,milyen lelki konfliktus okozta.A megbetegedésem előtt két nappa egyik ismerősőm egy és két évesgyerekeire vigyáztam,akiknek ugyanilyen tüneteik voltak,Lelkileg nagyon együtt éreztem velük,sajnáltam őket,segítettem,ahogy tudtam nekik őket.Vajon ez okozta,nálam is ugyanazokat a tüneteket... Szeretném,ha elmondanád véleményedet,erről.Köszöni:Bordásné Szakács Eszter (facebook-on megtalálsz)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Eszter! Minden ismeretem, amit az influenzáról tudok, az innen származik: http://www.youtube.com/watch?v=K1LFQmuad_8 :D Úgyhogy ha még nem láttad, hallgasd meg. Véleményem szerint ilyenkor már, mikor jössz ki a konfliktusból, és a helyreállításban vagy, nincs is nagyon értelme kutatni, hogy mi volt az oka, hiszen már megoldottad, azért is alakultak ki a tünetek. Bár ha két nappal a megoldási szakasz előtt vigyáztál rájuk, akkor valószínűleg nem az volt az oka. Ha érdekel, figyeld majd meg, mikor jössz ki belőle teljesen, mert a "betegség" időtartama pontosan megegyezik a konfliktus kialakulása és megoldása közötti időszakkal.
    Mondjuk én az ilyen 'kis' elváltozásokon nem nagyon szoktam gondolkozni. :) Néha egyértelmű, mi okozta, néha több lehetséges oka is lehetne egyszerre, de nem tudom eldönteni melyik, úgyhogy annyiban hagyom. :D

    VálaszTörlés