Hihetetlen módon el is felejtettem, hogy van blogom. :D Azóta csináltam még hatalmas téli szüneti unatkozásaim közepette pár oldalt. DeviantArt: Ezt ugyan még nyáron csináltam... modellkedős próbálkozásaimról egy képgyűjtemény. :) Tumblr: Ilyen képgyűjteményes blog. Érdemes körülnézni, sok szép dolog van itt! Ask.fm: Itt meg lehet kérdezni!! :D Ezt nemrég csináltam, és egész jó kis időtöltés, ha jönnek kérdések, úgyhogy írjon, aki akar!
Felrakok még pár képet a legutóbbi fotózásról. Ez még 2012 decemberében történt, Hedera Helix ékszerkészítő reklámfotózásáról. A Szimpla kertben voltunk, ami nekem nagyon megtetszett. Aki volt már ott, tudja, miről beszélek. :) Nem számolok be részletesen az eseményekről, de mindenki nagyon szép és ügyes volt, itt van az oldal, ahol a többiek képeit is meg lehet tekinteni: Facebookos oldal.
Itt meg az enyéim közül két kedvenc:
Ezt a kádat mindenképp szerettem volna betámadni. :D
Igazából a lámpa tündére vagyok. :D De akkor is a hajdísz, ami a lényeg lett volna a képen.
Eldöntöttem, hogy ha lesz még fotózásom, akkor majd mindegyikről beszámolót készítek ide, képekkel. :) Még nincs kilátásban egy sem, de remélem, ahogy jó idő lesz, nem fogok unatkozni ilyen téren.
Az előzőekben leírtam az új medicina hátterét, és most leírom azt is, hogy is működik/működünk mi valójában. (interneten rákeresve több címszóval is találkozhattok: biologika, germán új medicina, gnm, új orvostudomány, stb...)
A biologikus gondolkodás alapja, hogy az elváltozásokat lelki traumák okozzák. Ez 3 szinten valósul meg: elszenved a személy egy rossz élményt, az agy egy bizonyos részén lézió (duzzanat) keletkezik, ami a hozzá kapcsolódó szervben elváltozást okoz.
Ez elég száraz és tudományos dolog, kicsit úgy érzem magam, mintha dolgozatot írnék belőle, úgyhogy nem írom le egy-az-egyben azt, amit olvastam, csak a fontosabb részeket.
Ez minden élőlénynél ugyan így van (embernél, állatnál, de még a növényeknél, és az egészen pici kis mikroszkopikus lényeknél is).
Egyből hoznék is egy példát, ami a közvetlen környezetemben történt meg. Tesóméknak a cicája vesebeteg lett. El akarták vinni orvoshoz, meg megműteni, meg egyéb szörnyű dolgok... Olvastam, hogy a vesének a területünkhöz és az azon belül élő társainkhoz van köze. Mint kiderült, az évek óta ugyan abban a lakásban élő cica kapott egy társat, de az elég rosszul viselkedett, ezért 2 hét után el is vitték, és ezek után pár nappal a 'régi' cica megbetegedett. A cica elszenvedett egy területvesztési konfliktust, ami azt jelenti, hogy egy betolakodó került az ő területére. De hogy akkor miért épp akkor lett beteg, mikor az elkerült onnan? Valójában abban a pillanatban beteg lett, mikor megérkezett az új kiscica, de a betegségnek ebben a szakaszában, amíg tart a konfliktus, általában olyan elváltozások vannak, amik teljesen észrevehetetlenek, pl a vese (mittudoménmelyik részének a) sorvadása. Ez sejtelhalás, ami elég lassan, és fájdalommentesen következik be. Viszont ahogy megoldódik a probléma, a sejtelhalás befejeződik, megindul a regeneráció, a helyreállítás, ami viszont gyulladással jár. Jellemző dolog, hogy a betegség pont annyi ideig tart, amíg maga a konfliktus, ezért mondtam nekik, hogy nem kell aggódni, a betegségnek 2 hét múlva nyoma sem lesz, és hát így is lett. (én meg büszke voltam arra, hogy valóban pont úgy történt, ahogy olvastam, és hogy mennyire hihetetlenül előreláthatóak ezek a dolgok). :)
A történetre építve leírok most pár alapvető megállapítást. Az elváltozásoknak 2 szakasza van. A konfliktusaktív szakasz, és a helyreállításai szakasz. Ezt hideg-meleg szakasznak is lehet hívni, mivel az aktív szakaszban lecsökken a testhőmérséklet, hideg lesz az ember keze, stb, a megoldási szakaszra pedig jellemzőek a gyulladások, és a láz. Ezért kiemelném azt, hogy ha valamelyik ismerősöm lázra vagy torokgyulladásra panaszkodik, gondoljon arra, hogy ez már a helyreállítás, és hamarosan jobban lesz. :)
A konfliktus akkor okozhat elváltozást, HA:
- váratlanul történik,
- elszigetelten éljük meg,
- és ha abban a pillanatban teljesen kilátástalannak, és megoldhatatlannak találjuk azt a problémát.
Mivel az első szakasz általában észlelhetetlen, ezért ha valami aggaszt minket, vagy valami trauma ért, törekedjünk arra, hogy minél hamarabb feldolgozhassuk, mert annál rövidebb ideig fog tartani a helyreállítás. Ha túl sokáig nem oldunk meg egy problémát, akkor már annak is észlelhető következményei lesznek. Például a daganatok, vagy a túlzott sejtelhalás (pl a csontritkulás a sokáig elhúzódott alacsony önbecsülés miatt van).
Vannak bonyolultabb betegségek is, és olyanok is, amikhez több, meghatározott konfliktus kombinációja kell. Például valahol olvastam, hogy az autizmust az okozza, hogy ha valaki nagyon dühös, és ebben az állapotában megijesztik, akkor ez azonnal kiválthatja az autizmust, és ennek tudtában az is kiderült, hogy kb minden ember él át ilyet az élete folyamán, akár többször is, de ezek általában nagyon rövid ideig tartanak, 5-10 percig. És ha az ijedtséget sikerül feldolgozni, egyből megszűnik ez az állapot.
Nehéz megoldani pl az allergia kiváltó okát. Ezt az okozhatja, hogyha valamikor történik velünk egy nagyon rossz dolog, pl meglátjuk, hogy a párunk éppen megcsal, akkor az abban a pillanatban körülöttünk előforduló anyagokra lehetünk allergiásak, mondjuk egy illatra, egy ételre, amit éppen eszünk, vagy az állatszőrre, ha éppen az van a közelünkben, stb... Ezeket azért nehéz általában visszakövetni, mert sokan kiskoruk óta allergiásak, és felnőttként már nem emlékszünk arra az eseményre, ami kiváltotta. De ha megvan a rossz esemény, és sikerül feldolgozni, akkor többé nem leszünk allergiásak arra a dologra.
Nagyon gyakori dolog a mandulagyulladás vagy torokfájás, ezt egy olyan egyszerű dolog okozza, hogy ha nagyon szeretnénk valamit, és már azt hittük, hogy a miénk (ez lehet állás, vagy dolgozat eredménye, vagy egy tárgy, ami elveszett a postán, stb...), és végül kiderül, hogy mégsem kaptuk meg. Amint megoldódik a konfliktus, (vagy mégis megkapjuk azt a valamit, vagy pedig beletörődünk, hogy így jártunk), akkor kezdődik el a gyulladás, és annyi ideig tart, amíg maga a konfliktus. Ennyire egyszerű.
(Itt van ez a videó, sokkal jobban elmagyarázza, a biológiai értelmét is, amiről én nem írtam egy szót sem.)
Azért nem kell egyből orvoshoz rohanni ezzel, mert egy az, hogy ez már maga a helyreállítás, a másik meg, hogy ha gyógyszerekkel a tüneteket elmulasztják, az zavart okozhat a helyreállítás idejében, kitolódhat, vagy akár magától megismétlődhet a betegség úgy, hogy a konfliktust át sem éljük. Ha a gyógyszer ellenére is véget ér a betegség, az nem amiatt van, hanem mert amúgy is véget ért volna.
Már egész kiskorom óta megfogott ez a gondolat, hogy mi van, ha nem veszem be a gyógyszert? Örökre náthás leszek? Ez elég nagy hülyeség. :D Előbb-utóbb úgyis véget ér magától, csak sokan ezt azért nem tapasztalhatják meg, mert egyből elkezdenek gyógyszert szedni.
Én anyukám által évek óta már semmi gyógyszert nem szedek be, mégis meg szoktam gyógyulni mindig. Kivéve a menstruációs görcsökre fájdalomcsillapítót, de erről is olvastam már, hogy miért vannak a menstruációs görcsök, csak egyszerűen nem tudom megoldani ezt a problémát. Akkor görcsöl valaki menstruáció közben, hogyha nem tudja elfogadni a nők helyzetét, az alárendeltségüket a társadalomban, VAGY ha a saját nővé válását nem képes elfogadni, azt, hogy nem kislány többé. És hát nálam mindkettő jelen van, úgyhogy egy darabig még a hasfájásom is meglesz.
Tudományosan érdekes lehet még, hogy az elváltozás fajtája a csíralemez származási helyétől függ. A csíralemez az, amikor a petesejt osztódni kezd, annak a 3 részéből kifejlődött szervek, és az agy részei így 3 csoportban különíthetőek el. Kétféle elváltozás indulhat meg a konfliktusaktív szakaszban, vagy sejtszaporulat, vagy sejtelhalás. A sejtszaporulat a megoldás után elbontásra kerül, és a halott sejtek kiürülnek a szervezetből. A sorvadás pedig gyulladás kíséretében újra helyre áll.
Nagyonnagyon sok példát tudnék még felhozni, de ha valakit érdekel egy betegség lelki háttere, az ezen a linken talán választ kaphat: http://www.youtube.com/user/BioLogikaOpenUnivers A MESSIÁS (:DD), Barnai Roberto videóiból nagyon sokat lehet tanulni, én imádom nézegetni, és olyanokat is megnézek, amihez tényleg semmi közöm, nem is találkoztam még olyan betegségben szenvedő (milyen hülye kifejezés) emberrel, de nagyon érdekesnek, és logikusnak találom. Vagy meg lehet nézni facebook-on is http://www.facebook.com/ujmedicina?fref=ts, én írtam egy levelet is egy problémával kapcsolatban, és elég hamar vissza is írtak.
Még a mandula kapcsán akartam írni, fontos tudni, hogy a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk, hogy eltávolíttatjuk a rákos vagy gyakran gyulladt szervünket, mert így a szervezet teljesen tanácstalan lesz, elveszti a biológiai helyreállító képességét. Az orvosok nem tudják, de az áttétek is azért alakulnak ki, mert pl ha a májból kivágják a daganatot, attól még a konfliktus nem oldódik meg, ezért ismét egy daganatot képez a májon, amit az orvosok annak vesznek, hogy elterjedtek az apró méretű rákos sejtek a szervezetben, ezért további műtétekkel válaszolnak rá. Arról nem is beszélve, hogy maga a kórházba járkálás, és a műtétek miatti stressz egy újabb konfliktus és egy újabb daganat forrása lehet. Az orvosi kezelések, és a kemoterápia után ha mégis felgyógyul valaki a rákból, az nem a kezelés miatt, hanem a kezelés ellenére következik be. Statisztikai adat, hogy a kemoterápián átesett betegeknek 95%-a belehal a kezelésbe.
Hiába tartják fejlettnek az orvostudományt, mégis több ember hal meg a világban, mint bármikor régebben. És az is tény, hogy a fejlett országokban a legnagyobb ennek az aránya, ahol az emberek még az ősi gyógymódokat alkalmazzák, gyógyfüveket, akupunktúrát, stb. ott sokkal tovább élnek, mert nem károsítják a szervezetüket vegyszerekkel.
Ja igen, és a tüdőrák nem a dohányzás miatt ennyire elterjedt, hanem azért, mert az új medicina szerint a halálfélelem következménye a tüdőrák. És ezen érdemes elgondolkozni, mert így a gondolatainkkal saját magunkat betegítjük meg.
Nem tudom, mikor ébred fel a világ ebből az agymosásból, de addig is az a fontos, hogy ne féljünk, ne rettegjünk semmitől, ha valami bánt, azt beszéljük meg valakivel, ha pedig betegek vagyunk, ne forduljunk orvoshoz, hanem vegyük figyelmeztetésnek, hogy sokkal jobban figyeljünk az érzelmeinkre. Magától a betegségektől meg nem szabad félni, mert pont ez az, ami okozza őket. Ne hagyjuk, hogy manipuláljanak minket!
Ha valakinek kérdése van, nyugodtan írjon hozzászólást, ha valamelyik ismerősöm szeretne rájönni a betegsége okára, nagyon szívesen segítek a kutatásban, de tudok neki szakmai segítséget is ajánlani.
Remélem, az olvasók között lesz egy-két olyan, aki elgondolkozik ezeken, és ha tudja, adja tovább, hogy még több emberhez eljuthasson.
Egy olyan témát szeretnék most fölvezetni, ami már hónapok óta foglalkoztat, eléggé megváltoztatta a világszemléletemet, és visszafordította az olyan emberekbe vetett hitemet, akikre a legtöbben az életüket is rábíznák - és bízzák is - sajnos. Az orvosokról, az egészségügyről, és egy világ méretű félrevezetésről fogok most írni.
Nem tudom, melyik irányból is kezdjem, de belevágok egyből a közepébe. Anyukám által megismerkedtem az új medicinával, aminek a lényege, hogy betegségeinket (=elváltozásainkat) minden esetben egy kiváltó lelki trauma, konfliktus okozza. (erről egy másik bejegyzésben részletesebben)
És máris itt van az első meglepő dolog, mert nap mint nap azt halljuk mindenhol, (otthon, ismerősöktől, az orvosnál,) 'hogy öltözz fel, mert megfázol', vagy 'beteg vagyok, ne közelíts, mert elkapod', stb... Holott ezek teljesen téves megállapítások, valójában a hagyományos orvoslásnak fogalma sincs arról, hogy hogy alakulnak ki a betegségek, mitől keletkezik a rák, vagy miért kap valaki váratlanul szívrohamot vagy agyvérzést. Ráfogják a vírusokra(?), baktériumokra, helytelen életmódra, stresszre (és még ez áll legközelebb a megoldáshoz).
Nem fogok töriórát tartani, de nem is olyan rég egy német orvos a saját betegsége és a praxisa során felfedezte, hogy a különböző betegségek mögött mindig pontosan körülhatárolhatóan, különböző érzelmi megrázkódtatások húzódnak. Amely feltevését hosszú évek alatt tudományosan, és dokumentáltan be is bizonyította. Többet elárul a mai világról az, hogy amikor ezt az áttörő felfedezést nyilvánosságra hozta, börtönbe zárták, a tanait hazugságnak és veszélyesnek ítélték, és megtiltották neki, hogy erről bárkinek is kezelés címen tájékoztatást adjon.
Hát persze. Ha kiderül, hogy valójában a betegségek gyógyításához nincs is szükség gyógyszerekre és orvosokra, a világ gazdasága összeomlik, a legjövedelmezőbb iparág, a gyógyszeripar pedig csődbe megy. Ezért erről az új orvostudományról azóta sem adhat ki senki publikációt, besöpörték a szőnyeg alá.
Nagyon kevesen vannak tisztában vele, pedig szerintem nagyon jó lenne, ha elterjedne, mert amit ma gyógyításnak nevezünk, az szerintem a világ egyik legveszélyesebb dolga, még durvábban pedig a gyógyítás mögé elrejtet tömeges népirtásnak nevezném! Ami a megfélemlítésen alapul.
A megfélemlítés mindig is a nagyhatalmak leghatásosabb fegyvere volt. Amíg a vallás uralta az emberek életét, azzal tudták sakkban tartani őket, hogy Isten megbünteti, vagy hogy a pokolra kerülnek haláluk után. Amire aztán lassacskán megérett, rájött az emberiség, hogy mekkora nagy MESE volt, úgyhogy észrevették a "világ vezetői", hogy ezzel már nem lehet hatni rájuk, ezért kitaláltak egy új dolgot. Mivel bebizonyosodott, hogy a Föld a Nap körül kering, és hogy az égben nem Isten van, hanem a Világűr, a föld alatt meg nem a Pokol, hanem a Föld magja, ezért már nem tudtak minket riogatni egy hatalmas, mindenható Úrral, kitalálták, hogy most ismét egy láthatatlan/megfoghatatlan jelenségtől rettegjünk: a mikroorganizmusoktól. (mert ugye mindenképp egy olyan dolog kell, amit a hétköznapi ember nem lát, csak elég hihetőnek hisz ahhoz, hogy igaznak gondolja).
Mivel a mostani világnézet egyre inkább én-központú, az emberek leginkább attól rettegnek, hogy az ÉN beteg lesz, hogy valami bajuk lesz "csak úgy hirtelen", mert ugye a betegség az csak úgy "puff" bekövetkezik, ha nem vigyázunk. És így máris végtelen sok pénzt lehet tőlük kicsalni, mert inkább mindent megadnak, csak hogy egészségesek legyenek.
A legaljasabb dolognak azt tartom, hogy a legokosabbnak tartott emberek - az orvosok - élnek a legnagyobb tévhitben, mivel nekik majd' egy évtizedig ezekkel a hazugságokkal tömik a fejüket, hogy aztán abban a hitben, hogy ők jót tesznek, így rajtuk keresztül gyilkolhatják az embereket. Beletartoznak ebbe a műtétek, a mérgek (gyógyszerek), vegyszerekkel, sugárzással való kezelések. (Itt megemlíteném azért, hogy a baleseti sérülések, mérgezések, stb esetén azért nem lép életbe az új medicina. Természetesen.)
A mai fejemmel már hihetetlennek tartom, hogy komolyan mindenki elhiszi, hogy egy legyengült szervezet majd jobban lesz, ha telerakják szintetikus vegyszerekkel, vagy KIVESZIK az embernek azt a szervét, amivel baj van.
Egy nagyon jó hasonlatot olvastam az egyik könyvben, hogy a tüneti kezelés vagy a műtétek azzal hasonlíthatóak össze, mint mikor egy autóban kevés a benzin (elváltozás), ezért elkezd villogni az a kis led, hogy fogyóban az üzemanyag (tünet). És hogy helyrehozzuk a bajt, nem a probléma forrását oldanánk meg, hogy elmegyünk tankolni, hanem kiütnénk azt a picike kis izzót. Ez felel meg a tüneti kezelésnek. Attól még a benzin ugyanúgy nemsokára kifogy, csak megszüntettük a rá figyelmeztető jelet.
Tudom, hogy a tudományos háttér nélkül ez most mind csak valami hülye összeesküvés elmélet-gyártó vad képzelgéseinek tűnik, nem is tudok minden kérdésre választ adni, de rajtam, a családi körömben is többször bebizonyosodott, hogy ez a 'biologikus' elmélet teljes mértékben igaz. És csak azért nincs köztudatban, mert ellehetetlenítették. Hála az Internetnek, hogy mégis terjedhet. Bár én egy könyvben olvastam először, de aztán az interneten keresve még több kérdésre választ lehet kapni, és már szabályosan kutatom, hogy egyes (általam tökre ismeretlen) betegségeknek is vajon milyen lelki probléma lehet a hátterében.
Hogy ne legyen túl hosszú ez a bejegyzés, ezért most nem kezdem el részletesen taglalni, hogy hogy is "működik" valójában az új medicina, de ígérem, kerítek még erre sort. Teljesen az alapoktól, meg példákkal, stb.
Azért lehet nyugodtan kérdezni, és szeretném is, hogy minél több ismerősömnek felkeltse a figyelmét, és rájöjjön, hogy mennyire félre volt vezetve idáig!
Nagyon rég felírtam, hogy erről a témáról fog szólni a következő bejegyzésem, csak nem volt időm, (ha meg volt, akkor energiám) rá, hogy nekifogjak a kifejtésének.
Fel kellett írni a telefonomba, mert egyszer már jártam úgy, hogy kitaláltam egy nagyon jó témát félálomban, fel akartam írni valahová, de úgy voltam vele, hogy EZT úgysem lehet elfelejteni.. hát sikerült. -.- Azóta sem jutott eszembe, és ezt gyűlölöm. >.<
Az ötlet onnan jött, hogy még 10. osztályban a rajztanár feltett egy kérdést, hogy ha egyedül lennénk, mondjuk egy lakatlan szigeten, akkor egy művész alkotna-e. Én meg bele se gondolva rávágtam, hogy persze, legalább nem zavarna senki, nyugtom lenne. De amúgy belegondolva ez nem így van.
A művészetnek és az alkotásnak az a lényege, hogy legyen közönség, hogy legyen kinek alkotni. Érkezzenek róla visszajelzések, akár rosszak, akár jók, vagy hogy egyáltalán reakciót váltson ki az emberekből. Egy olyan világban, ahol csak én lennék egyedül, minden olyan törekvésem megszűnne, ami az önkifejezésre irányul. Tehát egy festő nem festene képeket, egy graffitis sem firkálná a buszokat, mert annak is üzenete van, felhívás... de így nem lenne kit felhívni.
Itt jön a képbe a zene. A zene is a művészetek közé tartozik, de úgy vélem, egy világban, ahol a zenész egyedül lenne, zenélne. A zene egy olyan alkotás, ami csak abban a pillanatban érvényesül, amikor hallgatjuk. Én is ha egyedül vagyok, a saját szórakoztatásomra szoktam énekelni, és persze festeni is... de a festés, a festmény egy olyan alkotás, ami nem időhöz kötött, hanem látványhoz, ami a pillanatot örökíti meg. Egy festmény elkészítésével még nem ér véget a folyamat, mert amint elkészült, megmutatjuk másnak is, és ha megmutattuk másnak, még mindig van olyan, akinek meg lehet mutatni, akik jó esetben visszajelzést közölnek róla. Akár milyen visszajelzés megfelel, például ha feltölteném facebook-ra, ha egyetlen tetsziket kapna, is megérné elkészíteni.
Nem vagyok zenész, nem értek hozzá, csak énekelni tudok - valamennyire -, de úgy vélem igazam van ebben a megállapításban.
Arra jutottam, hogy az olyan alkotásnak nincs értelme egy emberek nélküli világban, ami nem időhöz, hanem látványhoz kötött. És hogy eltávolodjunk a művészettől, bárminek, ami látványhoz kötött, nem lenne értelme.
Nem hiszem, hogy ha egyedül lennék, kisminkelném magam, vagy fűzőben járnék. Vagy hogy bármelyik csaj hordana póthajat, vagy törődne azzal, hogy mennyire barna a bőre, vagy hogy szőrös-e a lába.
Ezek mind mind arról árulkodnak, hogy ezeket a külsőséges dolgokat nem kifejezetten magunknak csináljuk, inkább a külvilággal akarjuk közölni, hogy mi milyenek vagyunk, hogy álljanak hozzánk, mit gondoljanak rólunk. Ezzel semmi baj nincs, nem képmutatás meg ilyenek, csak egy természetes késztetés, ha már egy társadalomban élünk, sok másikkal, akik ugyan annyira az emberi fajhoz tartoznak, mint mi, hogy megpróbáljunk egy olyat alkotni, ami megkülönböztet minket tőlük... vagy legtöbbeknél, hogy jelezzék, közéjük tartoznak. Ez nem új keletű dolog, és nem is a fejlődő országok hozománya. Az afrikai törzseknél is léteznek tetoválások, testékszerek... ezek mondjuk legtöbbször arra szolgálnak, hogy az odatartozásukat jelezzék velük. Máshogy tekintenének a törzsük azon tagjára, akiken nincsenek meg a jellemző külső jegyek. Míg nálunk már sokan arra mennek, hogy direkt különbözzenek. Mindegy, hogy mi okból, de a társadalom felé közvetítünk egy üzenetet a külsőnkkel, az alkotásainkkal. Mindez érvényét veszti, ha nincs körülöttünk senki.
Az egyedüllétnél nem azért nem foglalkoznánk ezekkel, mert hogy 'nincs ilyen hülyeségre időnk, mert a túléléssel kell törődni'... vegyünk egy olyan példát, hogy minden meg van, étel, víz, fűtés, lakás, hűtőszekrény, minden... És vonatkoztassunk el attól, hogy az első héten megölnénk magunkat a kilátástalanságban. :D Hát igen, nem egy életszerű példa, de a mondanivaló érzékeltetésére megfelel. :D ...szóval biztosan nem sminkelnénk, nem fésülködnénk, és nem is alkotnánk... ellenben unalmunkban biztos énekelnénk, aki tud, gitározna, ilyenek.
Ezért akármennyire is utálja valaki az emberiséget, és ez ellen fellázad az extrém külsejével, vagy akármivel, annak jusson eszébe, hogy ha a többiek nem lennének, ő nem lenne olyan, amilyen. :))
A mostani bejegyzésemet az avantgárd művészetről kialakult téves közvélemény hatására írom.
Valamelyik nap rábukkantam egy cikkre egy 4 éves ausztráliai kislányról, aki csodálatos képeket fest már egészen pici kora óta. (Aelita Andre) Elsőre megtetszettek a festményei, attól teljesen függetlenül, hogy hány éves az alkotójuk, de rögtön szembesülnöm kellett azzal, hogy ezzel a véleménnyel - úgy tűnik - egyedül vagyok.
Nem is arra szeretnék kitérni, hogy hány éves ez a gyerek, mert mondom, nem érdekel. Inkább az efféle absztrakt expresszionista művészetre adott reakciók döbbentettek meg. Amik egyhangúak voltak.
Ezeket a képeket nem úgy nézem, hogy festékfolt, meg összevisszaság az egész, hanem meg van bennük a színharmónia, és a komponálás tehetsége. Valószínűleg kivételes érzéke lehet hozzá a kislánynak, és mivel nem figurális az ábrázolás, ezért a tehetségét elég egyszerű módon közzé tudja tenni. Emellett borzasztó kreatívnak, és ötletesnek is találom a képeket, nem véletlen, hogy elismertnek számít a művészi körökben.
A felháborodást az válthatta ki, hogy a korával akarják reklámozni, és a legtöbb ember csak ezt látja meg, és a modern művészet nem értésével együtt negatívan reagál a jelenségre.
És semmiképp nem hasonlítanám az állatokkal készíttetett képekhez, mert egy állatnak nem lehet annyi agya, hogy értékes művet hozzon létre. Ezzel szemben egy gyerek agyában rengeteg minden rejtőzhet. Nem véletlenül volt olyan művész, aki éveket áldozott arra, hogy ismét megtanuljon olyan spontán módon rajzolni, mint egy gyerek. Én is próbáltam már olyan véletlenszerű vonalakat rajzolni, mint amiket az 5 éves húgom, és egyszerűen annyira hozzászokik a felnőtt agy a jól ismert mintázatokhoz, hogy lehetetlen megcsinálni. Túl sokat tud az ember ahhoz, hogy ismét keveset tudjon. És ez egy olyan rejtély, mint például, hogy a 3 éves gyerek még látja az aurát, meg hogy a magzat hallja a környezetében lévő hangokat. Ezeket hiába tudjuk kimondani, nem bírjuk elképzelni... szerintem rengeteg titok van a kisgyerekek agyában, amiket örökké kutatni fogunk, de soha nem fogjuk megérteni - holott mindannyian voltunk gyerekek.
Hogy visszakanyarodjunk a művészethez, itt van egy 6 éves kislány, Nadia, aki autisztikus viselkedésmódot mutatott, és nem tanult meg rendesen beszélni, mégis olyan érzéke alakult ki a perspektíva észleléséhez, hogy megdöbbentette az embereket.
Az (a) képen a kislány 6 éves korában rajzolt perspektivikusan ábrázolt lova, a (b) képen Leonardo da Vinci tanulmányrajza látható. A kislány 8 éves korára megtanult beszélni, de ezzel együtt elvesztette különleges rajztehetségét, ezt szemlélteti a (c) kép.
Ezzel szerettem volna szemléltetni, hogy a tehetséges gyerekeket ne csak a koruk miatti szenzáció alapján ítéljék meg, hanem jobban szemügyre kell venni, hogy mit is hoztak létre. Másik amit szeretnék eloszlatni, hogy ne nézze mindenki a gyerekeket buta és ügyetlen lényeknek, mert igenis nagyon sok meglepetést tudnak okozni.
Tényleg nem támadáskánt írom ezt a bejegyzést, remélem, senki nem veszi annak, mert attól még, hogy ebben nem egyezik a véleményünk, semmi bajom nincs velük. Csak nagyon megdöbbentőnek találom, (bár már hallottam régebben is róla) hogy a legtöbb ember azokat a festményeket tartja igazi műalkotásnak, amiben jelen van a fotóhűség, és a naturalizmus. NEM! Ez teljesen téves!
Ha a mai világban egy olyan képet szeretnél látni, ami teljesen hű a látványhoz, akkor egy kattintással megoldható... Tehát az avantgárd irányzatok kialakulásához nagyban közrejátszott a fotográfia megjelenése. Feleslegessé vált a naturális ábrázolásmód, és más dolgok kerültek előtérbe. Nem szeretnék művészettörténet órát tartani, de okkal van az, hogy míg régen Mantegna vagy Raffaello a reneszánsz korban valósághű képeket festett, addig a 20. században híressé válhatott Jackson Pollock a "festékpacáival", vagy Piet Mondrian a "színes kockáival".
És még sorolhatnám, hány absztrakt festő él vagy élt a 20. század eleje óta. Az idő során átértékelődött a festészet fogalma, nem arról van szó, hogy visszafele fejlődött, csak arról, hogy átalakult. Ha fejlődésként a realisztikus ábrázolásmódot tartanánk, akkor valamikor a 15-16. században lenne a festészet csúcsa, de ez egy elég felszínes megállapítás. Ezek a festők is valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy az ember nem egy kékes S alak, és a vágyakozás fogalmát nem lehet vizuálisan leképezni. Ez az absztrahálás (az elvonatkoztatás), aminek borzasztó nagy szerepe van. A látvány nem csak a valóságról szól, hanem a színek és a vonalak harmóniájáról, a kép egyensúlyba hozásáról. A kompozíció tökéletességre fejlesztése előrébb került annál, minthogy a drapéria legapróbb redője is aprólékosan ki legyen dolgozva.
Nem akarok meggyőzni senkit, ez nem csak az én álláspontom, hanem az egész modern művészet álláspontja.
(Az impresszionizmus idején kezdett elszakadni a művészet a látványtól.)
Szerintem ott lehet még a probléma, hogy az iskolában legfeljebb az impresszionizmusig tanítják meg a gyerekeket a művészeti korszakok közül, amivel nekem sincs bajom, de ezek még csak az előzményei annak, ami miatt a mai művészet ilyenné alakulhatott. Én is így véltem régen, míg bele nem mentünk a század eleji avantgárd irányzatokba, amit eleinte én is csak összevisszaságoknak, meg hülyeségnek tartottam, de nem elég csak a képeket nézni, hanem ezek mögött filozófiai elgondolások állnak.
A szürrealizmus valószínűleg mindenkinek tetszik, mert ugyan elég lehetetlen dolgokat hoznak össze egy kép keretein belül, de a kivitelezés még mindig gondos, és aprólékos. Ebből a képi elszabadulásból kapott erőre az az elgondolás, hogy a kompozíció keretein belül szinte bármit, és bárhogyan értékessé lehet tenni a művészet szempontjából. És nekem személy szerint nagyon tetszik ez az oldottság, és felszabadultság.
És akkor itt jönne az, hogy akkor lehányom a vásznat, és kész a modern műalkotás! Aki így gondolja, elég felszínesen látja a dolgokat.
Úgy vélem, a kompozíció a kulcsa mindennek, ez által lehet megállapítani, hogy melyik egy kiömlött borsófőzelék, és melyik egy absztrakt festmény. Ami a hozzá nem értők számára ugyan annak tűnhet. Sőt, a borsófőzelék legalább ehető... :D De akinek "van szeme hozzá", annak egyből feltűnik hogy melyik műnek van értéke.
Másik oldal: attól, hogy te fotóhűséggel tudsz ceruzával portrét rajzolni, az egy király dolog, de ha nem helyezed el a vásznon (papíron), attól még az egy amatőr alkotás, az ilyet hívják naiv művészetnek (az ilyen az elmehet tetoválónak, oszt csá). Bár lehetőség az van az ilyen emberekben, de azért kell komolyabban belemenni a művészet történetébe, hogy megtanulja ezt a tudását használni.
Én is úgy kezdtem még, hogy órákig árnyékoltam, és apró millimétereket haladtam előre az ecsettel, ehhez képest sikerült belemerülnöm a színekbe, és az elrendezésbe, és elég elvont módon, de művészi szemmel valamennyire értékelhető képeket tudok festeni - legalábbis erre törekszem.
Jó... nincsenek lefotózva, mert nem jó a fényképezőm vagy egy éve, de tudom, hogy az én képeim nélkül hiteltelennek tűnhet ez az egész bejegyzés. Majd pótlom a hiányosságot.
Nem akartam tudálékosnak tűnni... csak égetett a dolog, hogy végre megfogalmazzam. És remélem, vitákat se vált ki a dolog, nem azért íródott.
Halihó, rég írtam, mert elfoglalt vagyok mostanában. Régóta van egy ilyen hülyeségem, hogy kézzel megfoghatatlan dolgokról elképzelem, hogy milyen lehet az alakjuk. Nem direktből csinálom, csak valahogy ha rá gondolok, akkor eszembe jut egy forma, és ha annak egy bizonyos pontján vagyok, akkor elképzelem, hogy az éppen hol lehet a többihez képest. :) Pl. egy albumnak a dalai is egy meghatározott formán helyezkednek el az agyamban... Tudom, borzasztó ciki, meg biztos gyagyás vagyok, de tényleg ilyeneket képzelek. :'D De ez egy régi dolog, és valószínűleg van egy pár vizuális élmény, ami befolyásolja. Az Evanescence (Fallen) albumot, mikor megkaptam (huuhh valamikor nagyon régen), és sokat hallgattam, nagyon a szívemhez nőtt... És kialakult egy ilyen fura forma, amit szégyenszemre paint-tel láthatóvá varázsoltam. :'D (Itt a szín is számít, mindig fekete háttéren kétféle kékkel képzelem el)
De ez csak egy példa volt, és nem is ez a lényeg. Hanem ami minden nap újra és újra előjön az a naptár. Elképzeltem egy formát, hogy szerintem milyen formája van egy évnek, milyen hosszúak a hónapok, és az évszakok hogy tagolódnak. Természetesen egy négyszögről van szó, amiben a tavasz és a nyár teljesen normális, de az én agyam valahogy az őszt 4 hónappal, míg a telet csak 2-vel képzeli el. Így néz ki (romashoppal megszerkesztve XD):
Igazából nem is a forma a lényeg, hanem pl. szeptember elsején úgy érzem, hogy tettem egy éles kanyart, és már máshova kell "néznem", ha azt akarom látni, hogy éppen hol vagyok. Az első képen a rózsaszín pötty kívül helyezkedik el, mert régen úgy éreztem, a naptárat mindig ugyan arról az oldalról nézem, ha nyár van, azt belülről, de ha tél, akkor azt kívülről. A második képen, már a "kör" belsejében van a pötty, mert úgy érzem, hogy most már az összes évszakot a naptár belsejéből nézem, valami miatt, nem mozdulhatok el, hanem mindent belülről szemlélek, akár egy kiállítóteremben, ahol a négy falra helyezték el a képeket, és folyton körbe körbe kell járkálni, hogy megfigyelhessem azokat. Azt viszont nem tudom, hogy hogy lett a fejemben a december őszi hónap, persze tudom, hogy tél van, de ilyenkor akkor is egy sorban látom azt az őszi hónapokkal. Szerintem ennek köze lehet az időérzékhez - ami nekem nagyon rossz! - mivel, körülbelül ennyire látom hosszúnak ezeket a szakaszokat. Biztos sok élmény befolyásolta, főleg az iskolakezdés... úgy éreztem mindig, hogy az első négy hónap nagyon lassan telik, és sosem lesz vége! A szeptember hosszabb, még a hetek közt is érzékelhető az elválasztóvonal, az eleje széles vonal, majd egyre szűkül, az állaga puha, kissé szemcsés, homokos út, néhány falevéllel, fáradt napsütéssel. Itt jön egy erős vonal, az október. A vonalat úgy képzelem el, akár egy magas, rácsos vaskapu. Fekete, kissé díszes, két oldalra nyíló. Az október nedves, macskaköves, ami egy ugyan olyan vonallal véget ér, mint amilyennel kezdődött. A novemberben ugyanúgy macskakő van, de az alakja kevésbé egyenetlen, nem esős, hanem inkább fagyott, fölötte köddel. Óvatosan csúszik át a decemberbe, ami (az évszakváltás miatt) megvastagszik, fekete betonból van, néhol hóval ellepve. Az ünnepek erősen ki vannak emelve pirossal, 6-a egy kisebb, míg a 24-e egy egészen nagy méretű piros pötty, ami után kettő kisebb következik. Pár nap csöndes, egyenes jeges vonal, halványkék. Aztán egy rajtkocka szerű, hosszú és vastag vonal. Nem emelkedik ki, csak oda van festve. Aztán a január, február számomra ugyan olyan; unalmas, egyforma, hideg, keményre fagyott barna föld, egyforma vastag, szinte alig érzékelhető a határ kettejük közt. Néhol rá van fagyva a dér. Itt jön egy éles kanyar: március. A március egyúttal felfelé is kanyarodik. Egy kis domb, aminek az elején egy nyitott kapu található. Világosbarna földút, zöld réttel körülvéve. Az április eléggé hasonló, de a határozott vonal érzékelhető köztük. Sötétzöld levelek, amik május felé egyre sűrűsödnek, a kezdetén pedig - furcsa módon - kivirágoznak. Sárgán, fehéren. Valamiért kiemelkedik az anyák napja. Itt nyílik a legtöbb virág. A hónap vége felé haladva egyre szűkül a vonal, annyira, hogy a június előtti kanyarnál teljesen elvékonyul, s át kell ugrani, akár egyik járdaszegélyről a másikra. Itt, mintha egy paneltömb mellől érkeznénk ki a járdára: kitágul az út, több út - vonal - van egymás mellett, sok a látnivaló, de maga az út egyenes, és rövid, míg egy közepesen erős vonallal átérünk a júliusba. A július ugyan rövid, de kissé kanyargós, lejtős, néhol megszakad az út, majd tovább folytatódik. Az augusztus hosszabb, vastagabb, és sötét vöröses- narancssárgás a színe. Egy kiugró hónap a naptárból, még személyisége is van, határozott, megfontolt, nyugodt, jó kedélyű. A hosszú augusztus után egy újabb kanyar: az elejére értünk. Egy lassan keskenyedő hosszú út, hetente kisebb akadály-szerű vonalakkal. De itt már nem is folytatom, mert körbe értünk. Az kifejtés elején jöttem rá, hogy az évet úgy képzelem el, mint egy utat, amit minden évben végig kell járnunk, ami mindig visszaér saját magába, és aminek sosincs vége. Minden egyes évben meg kell járnunk ugyan azokat a helyeket. Az út évről évre nem lesz más, csak néha megváltozik a környezete, hol kicsit, hol jobban. Tavaly már jártam itt, csak most egy fát mintha kivágtak volna, vagy egy másiknak szebb virágai nőttek az idén. Főként a tavaszi és nyári hónapoknál - útszakaszoknál érzem azt, hogy hajlandóbbak a változásra. Érdekes, hogy kívülről is látom az utat, és azt is látom, hogy én megyek rajta. Igazából, mintha egy filmet néznék magamról, hogy éppen ott álok az út egyik szakaszán. Az út végét - a halált - talán úgy képzelem el, mintha ezt a fantáziabeli vonalat eltépték volna, és a végét bele vezették, egy hatalmas szakadékba, ami úgy nézhet ki, mint a világűr: végtelen, és üres. Hogy ki irányította az utat a szakadék felé? Hát én... én tettem oda, hogy ha odaérek, belesétálhassak.
Vészesen közeleg a karácsony... évek óta ilyenkor már mindenkinek megvettem az ajándékot, és azon izgultam, hogy vajon ki mennyire fog neki örülni. De idén, mint minden, ez is másképp van. Azt kell, hogy mondjam, hogy 14-én nemhogy senkinek nem vettem még semmit, de azt se tudom, honnan szerzek rá pénzt, hogy legalább egy-egy csokit, vagy valami apró dolgot vegyek. :S Borzasztóan le vagyok most égve... már cigit se tudtam venni! xD Ami mondjuk egyfelől nem olyan nagy baj... De azért most is szívesen rágyújtanék! xD Különben meg kreatív gyerek vagyok, el tudnák készíteni is egy pár dolgot. Főleg, festhetnék mindenkinek egy képet, ha már két évig festőnek tanultam! ...de valahogy hangulatom sincs hozzá. Ilyenkor már meg szokott érinteni ez a köcsög "ünnepi hangulat", de most egyáltalán nem... -.- Ja de, 7 éves húgomnak odaadom a régi fülbevalómat, de ezt sem én találtam ki, hanem anyukám. :/ És ez még csak egy, ezen kívül lenne még egy pár ember... És Móninak már tudom is, hogy mit vennék, mert múltkor megbeszéltük, de arra sincs pénzem. :(( És így én sem kapom meg tőle a koronát!!! x3 A másik dolog meg, ami felháborított... hogy apám felhívta húgomat, hogy én e-mail-ben írjam meg neki, hogy mit kérek karácsonyra!!! Hát hogy nem hogy mekkora hülyeség??? Ha akar nekem venni valamit, akkor legalább hívjon fel, hogy mit szeretnék, nehogy már egy köcsög e-mailt írjak, mint a Jézuskának! xD -.- Ilyet az elkényeztetett, gazdag gyerekek csinálnak szerintem, hogy online megrendelik a szüleiktől, hogy mik a karácsonyi követeléseik... Már csak elvből sem fogom neki megírni (amúgy is múlt hét péntek volt a határidő). Inkább akkor nem is kérek semmit, nem vagyok rászorulva. (Egyébként meg elromlott a számítógép egér, lehet, hogy azt kérek, de inkább felhívom valahonnan, minthogy neten küldjem el.) :S XD
Megjegyzés: nem tudjátok, milyen szar billentyűzet-egérrel szarakodni!!! xD -.-
Szóval ha valakinek lenne ötlete, hogy milyen pici ajándékokat tudnék készíteni anyukámnak vagy a nagymamámnak, az írja meg nyugodtan! Várom az ötleteket. :)
Egyébként gondolkoztam, hogy ha nagy leszek, fogom-e egyáltalán ünnepelni a karácsonyt. Mert hogy egy keresztény ünnep, és engem nem igazán hatnak meg az ilyen értelmetlen hagyományok. Szóval így elvileg nem is lenne értelme egy nem hívő embernek 'Jézus születését' ünnepelnie. Csak akkora nagy felhajtást csinálnak körülötte, meg igazából ma már nem érzem azt, hogy ez egy vallásos dolog lenne. A modern ember már azt csinálja, hogy vesz egy cserepes fenyőfát, (amit tavasszal majd ki lehet ültetni) feldíszíti egy pár dísszel, dob rá egy égősort, és minél nagyobb, és drágább ajándékokat vesz, hogy ezzel mutassa meg, hogy jaaj, hogy ő szereti azt az embert legjobban! És a reklámokból látom, hogy már semmi kedves dolgot, vagy személyeset nem vesznek, csak mindenkinek telefont, meg laptopot, meg i-pod-ot, i-phone-t, meg hasonlókat. Szó se róla, én is örülnék ezeknek... :D Csak ebben már semmi "meghittség" nincs. Ha a karácsony már ekkora divattá vált, akkor nincs is miért aggódni, hogy "keresztény ünnepet nem tartok", mert ez már NEM AZ! :) Mondjuk egyéb értelmét így sem látom, de annyit mindenképpen, hogy ajándékot adni- és kapni jóó dolog! x) És ha az ország 99,999%-a ezt december 24-én teszi, akkor én miért találnék ki más időpontot? :D
