Hófehérke rémmeséi...

Mi a f*** az a 'nu goth'?

2011-11-18T23:11:00.002+01:00

Felfedeztem egy új stílust, ami el kell mondjam, számomra külsőségekben nagyon visszataszító, de eredete szempontjából érdekes lehet. Nem találtam róla magyar nyelvű oldalakon semmit, és külföldieken is inkább csak képek vannak, esetleg pár mondatos leírások. Magyar viszonylatból viszont elmondhatom, hogy teljesen ismeretlen a nu goth stílus. Ha valaki tud róla többet, esetleg magáénak érzi az irányzatot, az írhat nyugodtan, szívesen kiegészítem a cikkemet. :)

Nos hát képek alapján nekem az első benyomásom az volt, hogy ez az igazi "béna goth" stílus. :D 'Hipster goth'-nak vagy 'new goth'-nak is hívják. Bár a new goth meghatározásal nem értek egyet annyiban, hogy ez valóban egy új irányzat, és gót is (valamennyire), de az új gót nekem inkább az eredeti modernebb változataként értelmezhető, a nu goth viszont teljesen más gyökerekből táplálkozik. A hipster stílusba egyáltalán nem olvastam bele, csak pár képet láttam, de ezek alapján a nu goth rokon stílus vele.

Az olyan kislányokra hasonlítanak, akik frissiben (ma) kezdték a stílust, a szájukat feketére festik, felvesznek valami feketét, a hajukat felborzolják és kész. Emlékeztet azoknak a divattervezőknek a világára, akik egy kis goth-ot próbáltak csempészni a kifutós ruhakölteményeikbe, mégis inkább ennek a hétköznapi megfelelője. Az egésznek olyan '80-as évek hangulata van. Ami egyszer már lejárt, meg béna volt, az most ismét divatba jön - megújulva. Ugyan azok a ruhák, frizurák köszönnek vissza, csak sötétebb színekben, megspékelve egy kis elvontsággal. Az internetnek köszönhetően gyorsan terjed, és sokkal elfogadhatóbban tálalja a "sötét" megjelenést, mint az extrémebb stílusok. Mintegy konformizálja a goth stílust, kiszedve annak minden jó tulajdonságát, ezért is nem tetszik többek között.

A ruhatáruk igen egyszerű, minden aminek a szabása ódivatú, bő, lógós, magas derekú nadrágok, hosszú, kinyúlt fekete felsők, vastag fekete harisnya, szűk szoknya, béna csizma, bakancs vagy creeper. Nem hordanak sok különálló ruhadarabot, sok kiegészítőt, kivéve a hosszú láncon viselt medálok. Minél letisztultabb, annál "jobb". Észrevettem, hogy több helyen is hatalmas vallási (vagy annak vélt) jelképek lógnak a nyakukban, keresztek, fordított keresztek, boszorkány csillagok, de előnyben részesítik a geometriai alakzatokat is (pólómintában és medálban). Leginkább feketét hordanak, fehér mintákkal, esetleg szürkét.

Hajuk loboncos, hullámos, jellemzően barna, fehéres szőke vagy valami pasztell színben pompázik, fiúknak általában rövid és hullámos. Gyakran hordanak kalapot vagy napszemüveget. A smikjük ami szerintem borzasztóan igénytelen (erre a témára érzékeny vagyok), egyszerű, odakent festés fekete szemhéjpúderral vagy szemceruzával. Leginkább jellemző részlet a megjelenésükben, hogy a szájuk fekete. A szemöldökük vagy direkt vagy igénytelenségből nagyon vastagon van hagyva. (Ez a legvisszataszítóbb.)

Összképileg úgy néznek ki, mint akik betegek, hányingerük van, vagy valami kórság rágja őket belülről. Esetlenül pózolnak a képeken, arcuk nagyon unott, kifejezéstelen, nem tudom pontosan, hogy ezzel mit akarnak kifejezni. Mint ahogy azt se értem, hogy milyen belső értékei lehetnek az irányzatnak, szerintem körülbelül annyi, mint a hipstereknek... valami ilyesmi, hogy minél antidivatosabbak akarnak lenni, de nem egy alternatív szépséget teremtenek, hanem egy alternatív csúnyaságot! Talán ez náluk tudatos, és nem vennék sértésnek. Minden jellemzője a sítlunak azért van, hogy az minél előnytelenebbül álljon a viselőjének.

Egyetlen az internet által nu goth-nak titulált nőszemély tetszik csak nekem:

Murderotic <3

Forrás:
http://fuckyeahurbantribes.tumblr.com/post/11874172624/what-is-nu-goth
http://fuckyeahurbantribes.tumblr.com/tagged/nu-goth/

Túlzott szimpátia és közönyösség

2011-11-10T00:12:00.004+01:00

Ez a bejegyzés most azért jön létre, hogy egy kicsit rendbe szedjem a barátkoról és az ismerősökről kialakított kusza gondolataimat.
Azt vettem észre, hogy nekem nincsenek igazi barátaim, akik évek óta kitartanának mellettem, illetve, akikhez én évek után is ugyan úgy ragaszkodnék. Ez természetesen az én defektusom!!! Ezzel a gondolattal ki kell békülnöm.

Kezdem az elején. Még 4.-5.-es koromban volt egy legjobb barátnőm... (előtte is volt egy, akihez átjárkáltam aludni, meg elengedtek a családjával nyaralni... de a suliváltás miatt sajnos nem tudtunk többet találkozni... és 8 évesen még nem tudtuk volna tartani a kapcsolatot... na mindegy.) Hozzá is átmentem aludni, meg suli után, meg volt egy csomó közös programunk, meg nem veszekedtünk sosem, minden szipiszupi volt, egész hetedikig. Akkor elmentünk együtt gimibe, és ott talált magának egy másik csajt, akivel legjobb barátnők lettek, és én le voltam ejtve. Azóta nem is volt már ilyen legjobb barátnőm. De amúgy vele már nem is akartam aztán barátkozni, mert elég gázul kezdett el viselkedni, gondolom, az új barátnője akaratlanul is elhúzta egy hülye irányba, elég poénul viselkedtek, affektáltak, meg ... jajj, borzasztó idegesítőek voltak.
Ezt mi soha nem beszéltük meg, már akkor se voltam egy olyan ember, aki keresi a konfliktust, hanem inkább kerültem, nem szeretek másokat felelősségre vonni, kellemetlenül érint... Ezért ezt sose beszéltük meg, és bennem maradt minden ilyen sérelmem, és azóta sem jött nálam helyre ez a barátnő kérdés.

Mostanában azt vettem észre, hogy elkezdtem kerülni az ilyen helyzeteket... voltak az utóbbi években ilyen kapcsolataim, akiket ideig-óráig legjobb barátnőnek véltem. És ezt akkor úgy is éreztem, kimondva a legjobb barátnők voltunk, azt hittem, tényleg így van. És tényleg akkor az is volt a legfőbb célom, hogy minél több időt töltsek velük, és hogy jól érezze magát velem az a lány, aki épp a legjobb barátnőm. Tényleg mindent elmondtam neki, eljártunk bulizni, volt egy csomó közös témánk... stb. Egyedül az a baj, ami egy bizonyos idő után minden alkalommal előjön... hogy borzasztóan kerülöm a konfliktust. És nem mondok neki semmi rosszat magáról, ha nem értek egyet, akkor is tudtom nélkül úgy alakítom a mondataimat, hogy úgy érti, hogy én teljesen egyetértek vele, és ha ő von engem kérdőre, akkor borzasztó szarul érzem magam, meg stresszelek, és kb úgy érzem, mintha ez a világ legrosszabb dolga lenne. Ez a személyiségzavarom egyik legrosszabb tünete. És ezt nem bírom kezelni a betegségnél fogva... de mégse dörgölhetem mindig az orra alá, hogy 'bocs, most amúgy nem tudok reagálni, mert személyiségzavarom van'... Ezért az első ilyen vitázós alkalomnál én szépen fogom, és megszakítom a kapcsolatot, nem akarom megbeszélni a dolgokat, mert nem akarok róla beszélni, nem akarom tudomásul venni, hogy a legjobb barátnőm, akinek mindig ott voltam, és rengeteg tök jó közös élményünk van, az éppen rosszakat gondol rólam, megsértődik és lehord a gecibe és kibeszél a hátam mögött... Itt nálam általában véget ér az egész, kellemetlennek fogom fel az egészet, és szégyellem magam, először azért, amiket ő mondott rólam, nem voltam elég jó barátnő, aztán meg azért, hogy hogy lehetek ekkora balfasz, hogy nem mondom ki, amit gondolok, és hogy folyton úgy alakítom a dolgokat, hogy vita nélkül jöjjek ki belőle.

Ettől fogva nekem egy baráti kapcsolat tiszta stressz, folyton arra ügyelek, hogy hogy viselkedek, nem tudom magam elengedni, mikor egy ilyen barátságnak az lenne a lényege. Ezek után, ha kis idő elteltével újra találkozunk, akkor sosem lesz ugyan az, és nagy szomorúsággal tölt el, hogy bármennyire is próbálkozom, alkalmatlan vagyok már rá, hogy a régi dolgokat visszahozzam. Kellemetlenül érzem magam mellette, azon vagyok, hogy minél jófejebb legyek, minél kedvesebb, de belelátok a fejébe, hogy mit gondolhat rólam, meg hogy elvárásai vannak felém, aminek nekem meg kell felelnem. És így már megint csak folyamatos stresszben érzem magam.
Ezt szörnyen utálom, hogy ez így van, tudom, hogy ennél fogva az összes barátság miattam megy tönkre... És ez ezután sem fog változni/nem változna. De én elhatároztam, hogy ezentúl már az elején kerülök minden ilyet.
Fura dolog, hogy fiúkkal tökre máshogy van ez az egész, teljesen máshogy kezelem őket, nekik merek sértő dolgokat mondani, ha valami nem tetszik, simán elmondom... viszont egy fiúnak meg sose mondanám el minden lelki problémámat, mert úgy érzem, hogy egy fiút ez nem érdekel. Meg őket nem is tudom úgy közeli barátként kezelni, csak mint havert.
Tehát, ha egy lány nekem borzasztó szimpatikus, akkor úgy csinálom a dolgokat, hogy ne kerüljünk túl közel egymáshoz, nehogy kialakuljon köztünk egy mély barátság, mert már tudom, hogy mi lesz a vége, ha 3szor ugyan az megtörtént, akkor az már elég bizonyíték arra, hogy ez mindig így lesz.

Úgy gondolom, ezzel eltaszítom magam mellől az embereket, de ha úgy nézem... ez nem is olyan nagyon rossz. Mellettem van egy pár ember, akiket szerintem elégnek érzek arra, hogy mellettük kiélhessem magam, és elmondjak mindent, jót-rosszat, felszabadult legyek. Mellettem van a párom, akivel tényleg nem érzek semmi stresszt, vele tudok veszekedni is, negatív dolgokat is a fejéhez vágni, mint ahogy felhőtlenül szórakozni is, vele tényleg jól érzem magam. Meg húgom, a Móni, akit már ismerek, mint a szart. :D Vele aztán olyan egészségeseket szoktunk ordibálni, hogy ez mindenért kárpótol. Meg másik húgom, Heni, vele nem szoktunk veszekedni, de ha együtt vagyunk, mi vagyunk a legidiótábbak a földön, és neki is mindent elmondhatok. Meg anyukám. És itt véget is ér a sor, de úgy látszik, ez nekem teljesen elég.
Az ok, amiért ez szerintem így van, hogy ha feltétlen elfogadást és szeretetet érzek valaki felől, akkor az megnyugtat, és normális tudok lenni. De ha egy kicsi elvárást is, vagy rosszallást érzek, akkor teljesen kijön belőlem ez a defektem, és máris tökre stresszes leszek, amit próbálok leplezni, és ez egy darabig megy is, de nem csaphatom be magam túl hosszú ideig.
Van bennem egy megfelelési vágy, és irtózok attól, hogy valaki rosszakat gondoljon rólam, vagy rosszakat mondjon... Nem arra gondolok, hogy "höjjj, hogy néző ki"... azt leszarom, mert annak nincs mögöttes tartalma. De utálom, ha hozzám vágják, hogy ezt meg azt rosszul csináltam, vagy hülyeséget mondtam, stb. Ilyenkor nem tudok ésszerűen és valóságosan gondolkodni, teljesen elvakít, és leblokkol ez a hülyeség, és azt se tudom, mit kéne gondolnom, és hogy amúgy normális esetben erről mi lenne a véleményem. Utólag, bizonyos idő elteltével persze rájövök, de akkor meg már minek. Csak arra jó, hogy főjek a saját levemben.

Ezeken felül rengeteg ismerősöm van, akik hol kevésbé hol jobban közel állnak hozzám, és ezeket meg is becsülöm, de egyikükkel sem tudnék stressz nélkül egy kis időt eltölteni. És ez nem azt jelenti, hogy nem bírom őket nagyon. Mert sokan vannak, akiket borzasztó szimpatikusnak meg jófejnek találok, de valahol mindig ott van bennem a félelem, hogy nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljek velük szemben. Első benyomásra mindenkit túl szimpatikusnak találok, aztán egy idő után már nem érdekel, és közönyös leszek az irányába, nem keresem, elhanyagolom... ez fogalmam sincs, hogy miért van. Általában ezekről nem gondolok semmi rosszat, akiről rossz véleményem van (lányok), azt sosem tartom a barátomnak vagy a haveromnak, csak az ismerősömnek. Én sem értem, hogy ez az utolsó rész hogy is van, ezeket szerettem volna rendbe tenni, de most se sikerült.

Az a baj, hogy most meg attól kezdtem el szorongani, hogy ez a bejegyzés rosszul veszi majd ki magát, és ebből születnek majd megsértődések, meg fölösleges viták.
Muszáj volt leírnom, mert szemtől szembe senkinek nem merném elmondani, és valószínűleg zavaromban nem is tudnám összerakni a mondatokat, és össze vissza beszélnék. És nem mentegetőzés volt, nem azért írtam, hogy majd megsajnáljanak, vagy hogy megmagyarázzam a tetteimet. Csak mert így van, és kész! Ez az igazság.

Művészet egy lakatlan szigeten

2011-11-02T20:56:00.002+01:00

Nagyon rég felírtam, hogy erről a témáról fog szólni a következő bejegyzésem, csak nem volt időm, (ha meg volt, akkor energiám) rá, hogy nekifogjak a kifejtésének.
Fel kellett írni a telefonomba, mert egyszer már jártam úgy, hogy kitaláltam egy nagyon jó témát félálomban, fel akartam írni valahová, de úgy voltam vele, hogy EZT úgysem lehet elfelejteni.. hát sikerült. -.- Azóta sem jutott eszembe, és ezt gyűlölöm. >.<

Az ötlet onnan jött, hogy még 10. osztályban a rajztanár feltett egy kérdést, hogy ha egyedül lennénk, mondjuk egy lakatlan szigeten, akkor egy művész alkotna-e. Én meg bele se gondolva rávágtam, hogy persze, legalább nem zavarna senki, nyugtom lenne. De amúgy belegondolva ez nem így van.
A művészetnek és az alkotásnak az a lényege, hogy legyen közönség, hogy legyen kinek alkotni. Érkezzenek róla visszajelzések, akár rosszak, akár jók, vagy hogy egyáltalán reakciót váltson ki az emberekből. Egy olyan világban, ahol csak én lennék egyedül, minden olyan törekvésem megszűnne, ami az önkifejezésre irányul. Tehát egy festő nem festene képeket, egy graffitis sem firkálná a buszokat, mert annak is üzenete van, felhívás... de így nem lenne kit felhívni.

Itt jön a képbe a zene. A zene is a művészetek közé tartozik, de úgy vélem, egy világban, ahol a zenész egyedül lenne, zenélne. A zene egy olyan alkotás, ami csak abban a pillanatban érvényesül, amikor hallgatjuk. Én is ha egyedül vagyok, a saját szórakoztatásomra szoktam énekelni, és persze festeni is... de a festés, a festmény egy olyan alkotás, ami nem időhöz kötött, hanem látványhoz, ami a pillanatot örökíti meg. Egy festmény elkészítésével még nem ér véget a folyamat, mert amint elkészült, megmutatjuk másnak is, és ha megmutattuk másnak, még mindig van olyan, akinek meg lehet mutatni, akik jó esetben visszajelzést közölnek róla. Akár milyen visszajelzés megfelel, például ha feltölteném facebook-ra, ha egyetlen tetsziket kapna, is megérné elkészíteni.
Nem vagyok zenész, nem értek hozzá, csak énekelni tudok - valamennyire -, de úgy vélem igazam van ebben a megállapításban.
Arra jutottam, hogy az olyan alkotásnak nincs értelme egy emberek nélküli világban, ami nem időhöz, hanem látványhoz kötött. És hogy eltávolodjunk a művészettől, bárminek, ami látványhoz kötött, nem lenne értelme.
Nem hiszem, hogy ha egyedül lennék, kisminkelném magam, vagy fűzőben járnék. Vagy hogy bármelyik csaj hordana póthajat, vagy törődne azzal, hogy mennyire barna a bőre, vagy hogy szőrös-e a lába.
Ezek mind mind arról árulkodnak, hogy ezeket a külsőséges dolgokat nem kifejezetten magunknak csináljuk, inkább a külvilággal akarjuk közölni, hogy mi milyenek vagyunk, hogy álljanak hozzánk, mit gondoljanak rólunk. Ezzel semmi baj nincs, nem képmutatás meg ilyenek, csak egy természetes késztetés, ha már egy társadalomban élünk, sok másikkal, akik ugyan annyira az emberi fajhoz tartoznak, mint mi, hogy megpróbáljunk egy olyat alkotni, ami megkülönböztet minket tőlük... vagy legtöbbeknél, hogy jelezzék, közéjük tartoznak. Ez nem új keletű dolog, és nem is a fejlődő országok hozománya. Az afrikai törzseknél is léteznek tetoválások, testékszerek... ezek mondjuk legtöbbször arra szolgálnak, hogy az odatartozásukat jelezzék velük. Máshogy tekintenének a törzsük azon tagjára, akiken nincsenek meg a jellemző külső jegyek. Míg nálunk már sokan arra mennek, hogy direkt különbözzenek. Mindegy, hogy mi okból, de a társadalom felé közvetítünk egy üzenetet a külsőnkkel, az alkotásainkkal. Mindez érvényét veszti, ha nincs körülöttünk senki.

Az egyedüllétnél nem azért nem foglalkoznánk ezekkel, mert hogy 'nincs ilyen hülyeségre időnk, mert a túléléssel kell törődni'... vegyünk egy olyan példát, hogy minden meg van, étel, víz, fűtés, lakás, hűtőszekrény, minden... És vonatkoztassunk el attól, hogy az első héten megölnénk magunkat a kilátástalanságban. :D Hát igen, nem egy életszerű példa, de a mondanivaló érzékeltetésére megfelel. :D ...szóval biztosan nem sminkelnénk, nem fésülködnénk, és nem is alkotnánk... ellenben unalmunkban biztos énekelnénk, aki tud, gitározna, ilyenek.

Ezért akármennyire is utálja valaki az emberiséget, és ez ellen fellázad az extrém külsejével, vagy akármivel, annak jusson eszébe, hogy ha a többiek nem lennének, ő nem lenne olyan, amilyen. :))

A modern kor járványa

2011-09-09T01:49:00.007+02:00

Saját kis fura életemet élve, nem tudok szó nélkül elmenni olyan téma mellett, mint a média befolyása, nem csak a fiatalságra, de az emberek nagy részére.

Akármennyire próbálom kikerülni, egyszerűen lehetetlen, pedig ez az a témakör, ami minden körülmények között csak ingerültséget vált ki belőlem.

Mi is a média?

(Ez egy hivatalos(!) definíció)

Média (főnév):

Egyirányú, széleskörű hírközlési csatornák a társadalom véleményének irányítására. Olyan elektronikus és nyomtatott formában közzétett véleményeket, és különféle célzottan kiválasztott eseményeket egysíkúan beállító, az embereket egyesével és tömegesen elérő eszközök összessége, amellyel a mögötte álló gazdasági és politikai érdekcsoportok befolyásolni akarják a társadalomban élő emberek véleményét a közölt eseménnyel vagy témával kapcsolatban.

A média szinte bárkiből képes sztárt csinálni a nagyobb anyagi haszon érdekében. A média szerteágazó birodalma ma az egyik legnagyobb elnyomó erő a világban. Ne hallgass a médiára, mert könnyen becsapnak. Aki csak a médiára hallgat, az nagyon ostoba lesz egy idő után.

Tehát köztudott dolog (legalábbis annak kéne lennie), hogy az emberek manipulálására jött létre. A hivatalos meghatározás is egy negatív dolognak állítja be. Meghatározza, hogy mi a trendi, mit kell jónak tartani, mitől kell ódzkodni, hogy kell kinézni, kit kell szeretni, kit kell utálni... stb. A világnak olyan egészen kis szeletét közvetíti, hogy az embernek eszébe se jusson, hogy ezeken a dolgokon kívül, mennyi minden más van még a világban. Ezzel választást sem adva a befogadónak, hogy eldönthesse, mi érdekli és mi nem, mert az arcába nyomják, hogy márpedig ez téged érdekel, ezt kell szeretni!

A gond ott van, hogy az emberek birkaságra hajlamos nagy százaléka meg sem kérdőjelezi a médiát. Csak ül, és tudtán kívül fogadja magába az előítéleteket, a manipulációkat, az elbutító ál-okoskodásokat, a szűklátókörűséget... Ennek eredménye az lesz, hogy ha valami olyannal találkozik szembe, amit nem látott a tv-ben, vagy nem olvasott az újságban, máris ellenségesnek, és rossznak tartja. Mitöbb, az emberiség ellenségének, egy olyan valaminek, ami csak rosszat hoz a társadalomra, megfretőzi ~~a többi birkát~~ az emberek életét, riasztónak, fenyegetőnek tartja. És akármennyire visszataszítóan hangzik, de az ostoba emberek nem tehetnek róla, hogy ennyire előítéletesek. Mivel butaságuk már olyan szintre nőtte fel magát, hogy nincsenek saját gondolataik... csakis a média tehet arról, hogy a buta emberek fejébe ilyen veszélyes gondolatokat ültet el.

Temészetesen költőien túloztam. Egy agyilag korlátolt egyén nem fog például felgyújtani egy fétis klubot, ha meglátja. Csak elátkozott, sötét és gonosz helynek fogja tartani. Amit legszívesebben megszüntetne... de nem fogja. :)

Mindazonáltal nagyon is káros ez a fajta egysíkú életfelfogás. Miért is?

Az emberek azon része, akiket nem sikerült manipulálni, tágabb tudomásuk van a világról, egyéni hobbijaik vannak, szabad gondolkodásuk, toleráns viselkedésük... stb., ezeket korlátozzák az élet számos területén. Például... és most hozzuk az underground szórakoztatás témáját, nem kapnak támogatót egy dark-goth szórakozóhely működtetéséhez, vagy egy össznépi zombi felvonuláshoz. Miért nem? Mert az átlagember félne a furcsa kinézetű emberektől... De miért is kéne tőlük félni? Ezt maguk se tudják, de a média azt sugallja, hogy ezek rossz emberek, és óvakodni kell tőlük. Nem konkétan kimondva, csak sugallva. Mivel csak populáris témákkal foglalkoznak, átlagembereket látnak a tv-ben, azért ha a való életben olyannal találkoznak, ami ettől különbözik, meghátrálnak. És mivel nekik a média az egyetlen igaz isten, a "saját" véleményük megmondója, a norma meghatározója, amit ott nem mutatnak be, az egyértelműen nem jó. Itt ne higgyük, hogy ez logikus gondolkodásra, és következtetésre utal. Ez egy elég primitív, és ösztönszerű dolog.

Másik nagy kérdés ebben a témakörben a fiatalok manipulálása.

Rengeteg olyan történetet lehet hallani, hogy azok a gyerekek, akik felvállalják önmagukat, nem öltöznek divatosan, vagy esetleg feltűnőek, a társaik kiközösítik, csúfolják, esetleg megfenyegetik, megverik. És itt már konkrétan, durván káros ez a hatás. Természetesen egy odafigyelő szülő tudná orvosolni a problémát, de ez már egy másik téma.

A gyerekek értékrendje képlékenyebb dolog, ha nem kapnak szülői nevelést, a média veszi át ezt a szerepet, és ennek sosincs jó következménye. Mert itt hatványozottan jön elő, hogyha nem olyan vagy, mint a zenecsatornán MM, a menő sztárpalánta, akkor... te mit keresel itt?? Aki különbözik, annak "különleges bánásmód" jár.

Ez a viselkedés pedig még jobban arra ösztönzi a fiatalokat, hogy dobják el az egyéniségüket, és álljanak be a sorba. És a végén annyira elvesztik önmagukat, hogy olyanná válnak, mint mindenki más: menővé, divatossá, elfogadottá... de tucattá.
És el is érte a célját a birkanevelde, mert így ugyan olyan felszínes, buta, kirekesztő, és átlagos felnőttek lesznek, mint bárki más. A médiának pedig célja, hogy az emberek minél együgyűbbek és befolyásolhatóbbak legyenek... Mert velük bármit el lehet hitetni.

Sokat lehetne még rágni ezt a témát, de úgy gondolom, aki ezeket a sorokat olvassa, megérti a helyzetet, és ezt a hatalmas problémát. Nem azt mondom, hogy a médián kéne változtatni... az lehetetlen. Viszont sokkal, sokkal kisebb hangsúlyt kéne, hogy kapjon, és mindenki, aki tv-t néz, tudatában legyen annak, hogy mire szolgál mindaz, amit ott lát.

Viszont nem is írtam le mindent, tehát ha belekötni való van, szívesen kifejtem jobban egy hozzászólásban. :) :P

Nem beteg a művészet!

2011-06-11T19:35:00.019+02:00

A mostani bejegyzésemet az avantgárd művészetről kialakult téves közvélemény hatására írom.

Valamelyik nap rábukkantam egy cikkre egy 4 éves ausztráliai kislányról, aki csodálatos képeket fest már egészen pici kora óta. (Aelita Andre) Elsőre megtetszettek a festményei, attól teljesen függetlenül, hogy hány éves az alkotójuk, de rögtön szembesülnöm kellett azzal, hogy ezzel a véleménnyel - úgy tűnik - egyedül vagyok.

Nem is arra szeretnék kitérni, hogy hány éves ez a gyerek, mert mondom, nem érdekel. Inkább az efféle absztrakt expresszionista művészetre adott reakciók döbbentettek meg. Amik egyhangúak voltak.

Ezeket a képeket nem úgy nézem, hogy festékfolt, meg összevisszaság az egész, hanem meg van bennük a színharmónia, és a komponálás tehetsége. Valószínűleg kivételes érzéke lehet hozzá a kislánynak, és mivel nem figurális az ábrázolás, ezért a tehetségét elég egyszerű módon közzé tudja tenni. Emellett borzasztó kreatívnak, és ötletesnek is találom a képeket, nem véletlen, hogy elismertnek számít a művészi körökben.

A felháborodást az válthatta ki, hogy a korával akarják reklámozni, és a legtöbb ember csak ezt látja meg, és a modern művészet nem értésével együtt negatívan reagál a jelenségre.

És semmiképp nem hasonlítanám az állatokkal készíttetett képekhez, mert egy állatnak nem lehet annyi agya, hogy értékes művet hozzon létre. Ezzel szemben egy gyerek agyában rengeteg minden rejtőzhet. Nem véletlenül volt olyan művész, aki éveket áldozott arra, hogy ismét megtanuljon olyan spontán módon rajzolni, mint egy gyerek. Én is próbáltam már olyan véletlenszerű vonalakat rajzolni, mint amiket az 5 éves húgom, és egyszerűen annyira hozzászokik a felnőtt agy a jól ismert mintázatokhoz, hogy lehetetlen megcsinálni. Túl sokat tud az ember ahhoz, hogy ismét keveset tudjon. És ez egy olyan rejtély, mint például, hogy a 3 éves gyerek még látja az aurát, meg hogy a magzat hallja a környezetében lévő hangokat. Ezeket hiába tudjuk kimondani, nem bírjuk elképzelni... szerintem rengeteg titok van a kisgyerekek agyában, amiket örökké kutatni fogunk, de soha nem fogjuk megérteni - holott mindannyian voltunk gyerekek.

Hogy visszakanyarodjunk a művészethez, itt van egy 6 éves kislány, Nadia, aki autisztikus viselkedésmódot mutatott, és nem tanult meg rendesen beszélni, mégis olyan érzéke alakult ki a perspektíva észleléséhez, hogy megdöbbentette az embereket.

Az (a) képen a kislány 6 éves korában rajzolt perspektivikusan ábrázolt lova, a (b) képen Leonardo da Vinci tanulmányrajza látható. A kislány 8 éves korára megtanult beszélni, de ezzel együtt elvesztette különleges rajztehetségét, ezt szemlélteti a (c) kép.

Ezzel szerettem volna szemléltetni, hogy a tehetséges gyerekeket ne csak a koruk miatti szenzáció alapján ítéljék meg, hanem jobban szemügyre kell venni, hogy mit is hoztak létre. Másik amit szeretnék eloszlatni, hogy ne nézze mindenki a gyerekeket buta és ügyetlen lényeknek, mert igenis nagyon sok meglepetést tudnak okozni.

Tényleg nem támadáskánt írom ezt a bejegyzést, remélem, senki nem veszi annak, mert attól még, hogy ebben nem egyezik a véleményünk, semmi bajom nincs velük. Csak nagyon megdöbbentőnek találom, (bár már hallottam régebben is róla) hogy a legtöbb ember azokat a festményeket tartja igazi műalkotásnak, amiben jelen van a fotóhűség, és a naturalizmus. NEM! Ez teljesen téves!

Ha a mai világban egy olyan képet szeretnél látni, ami teljesen hű a látványhoz, akkor egy kattintással megoldható... Tehát az avantgárd irányzatok kialakulásához nagyban közrejátszott a fotográfia megjelenése. Feleslegessé vált a naturális ábrázolásmód, és más dolgok kerültek előtérbe. Nem szeretnék művészettörténet órát tartani, de okkal van az, hogy míg régen Mantegna vagy Raffaello a reneszánsz korban valósághű képeket festett, addig a 20. században híressé válhatott Jackson Pollock a "festékpacáival", vagy Piet Mondrian a "színes kockáival".

És még sorolhatnám, hány absztrakt festő él vagy élt a 20. század eleje óta. Az idő során átértékelődött a festészet fogalma, nem arról van szó, hogy visszafele fejlődött, csak arról, hogy átalakult. Ha fejlődésként a realisztikus ábrázolásmódot tartanánk, akkor valamikor a 15-16. században lenne a festészet csúcsa, de ez egy elég felszínes megállapítás. Ezek a festők is valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy az ember nem egy kékes S alak, és a vágyakozás fogalmát nem lehet vizuálisan leképezni. Ez az absztrahálás (az elvonatkoztatás), aminek borzasztó nagy szerepe van. A látvány nem csak a valóságról szól, hanem a színek és a vonalak harmóniájáról, a kép egyensúlyba hozásáról. A kompozíció tökéletességre fejlesztése előrébb került annál, minthogy a drapéria legapróbb redője is aprólékosan ki legyen dolgozva.

Nem akarok meggyőzni senkit, ez nem csak az én álláspontom, hanem az egész modern művészet álláspontja.

(Az impresszionizmus idején kezdett elszakadni a művészet a látványtól.)

Szerintem ott lehet még a probléma, hogy az iskolában legfeljebb az impresszionizmusig tanítják meg a gyerekeket a művészeti korszakok közül, amivel nekem sincs bajom, de ezek még csak az előzményei annak, ami miatt a mai művészet ilyenné alakulhatott. Én is így véltem régen, míg bele nem mentünk a század eleji avantgárd irányzatokba, amit eleinte én is csak összevisszaságoknak, meg hülyeségnek tartottam, de nem elég csak a képeket nézni, hanem ezek mögött filozófiai elgondolások állnak.

A szürrealizmus valószínűleg mindenkinek tetszik, mert ugyan elég lehetetlen dolgokat hoznak össze egy kép keretein belül, de a kivitelezés még mindig gondos, és aprólékos. Ebből a képi elszabadulásból kapott erőre az az elgondolás, hogy a kompozíció keretein belül szinte bármit, és bárhogyan értékessé lehet tenni a művészet szempontjából. És nekem személy szerint nagyon tetszik ez az oldottság, és felszabadultság.

És akkor itt jönne az, hogy akkor lehányom a vásznat, és kész a modern műalkotás! Aki így gondolja, elég felszínesen látja a dolgokat.

Úgy vélem, a kompozíció a kulcsa mindennek, ez által lehet megállapítani, hogy melyik egy kiömlött borsófőzelék, és melyik egy absztrakt festmény. Ami a hozzá nem értők számára ugyan annak tűnhet. Sőt, a borsófőzelék legalább ehető... :D De akinek "van szeme hozzá", annak egyből feltűnik hogy melyik műnek van értéke.

Másik oldal: attól, hogy te fotóhűséggel tudsz ceruzával portrét rajzolni, az egy király dolog, de ha nem helyezed el a vásznon (papíron), attól még az egy amatőr alkotás, az ilyet hívják naiv művészetnek (az ilyen az elmehet tetoválónak, oszt csá). Bár lehetőség az van az ilyen emberekben, de azért kell komolyabban belemenni a művészet történetébe, hogy megtanulja ezt a tudását használni.

Én is úgy kezdtem még, hogy órákig árnyékoltam, és apró millimétereket haladtam előre az ecsettel, ehhez képest sikerült belemerülnöm a színekbe, és az elrendezésbe, és elég elvont módon, de művészi szemmel valamennyire értékelhető képeket tudok festeni - legalábbis erre törekszem.

Jó... nincsenek lefotózva, mert nem jó a fényképezőm vagy egy éve, de tudom, hogy az én képeim nélkül hiteltelennek tűnhet ez az egész bejegyzés. Majd pótlom a hiányosságot.

Nem akartam tudálékosnak tűnni... csak égetett a dolog, hogy végre megfogalmazzam. És remélem, vitákat se vált ki a dolog, nem azért íródott.

Gondolatmenet

2011-06-02T21:39:00.004+02:00

Pár hónapja égetett engem a felelősségtudat, hogy végre kéne valamit firkálnom a blogomra... úgy látszik, ez most robbant ki. :D

Vicces, hogy az utolsó bejegyzésem óta mennyi minden történt, és hogy az előzőben mennyi minden már nem érvényes. :DDD Igazából el se akarom olvasni, a lényege, hogy utáljuk a férfiakat. xD ...Hát nem utáljuk őket, mert szereztem egy sajátot, és mindennél jobban szeretem. ^^ Nem is szeretnék részletesebben most belemenni. :)

Igazából elég érdekes, hogy létezik egy állapot, akkor azt teljesen maradandónak gondoljuk, és semmi esélyt nem látunk rá, hogy az valaha is változhat... és mégis! Ráadásul milyen rövid idő alatt is végbemehet ez a változás. O_o

Itt most nem csak arra gondolok, hogy valaki nem is számít rá, hogy a közeljövőben összejön élete párjával... hanem visszagondolva - ebben is - régen rengeteg mindenről másképp gondolkodtam. Nem csak az élethelyzetek, hanem az azokhoz való hozzáállásom, és bizonyos dolgokról a véleményem is gyökeresen megváltozott. Hajlamos vagyok arra, hogy abban a pillanatban szentül hiszem, hogy az márpedig úgy van, és akármi történhet, én amellett az álláspontom mellett mindig ki fogok állni. Bár a tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy téves ez a megállapítás... de ha hiszek - márpedig hiszek - a pillanatnak, a jelennek, akkor ezt teljesen reálisnak látom. Baromság... :D

Nem igazán szerettem volna példákat hozni (főleg nem ilyen felszínes dologról), de az érzékeltetés miatt kénytelen vagyok. :D

Most vegyük azt, hogy egykor kinéztem valahogy... és nem azért hordtam CSAK feketét, nem azért kerültem a színeket - pláne a rózsaszínt -, mert az olyan menő, meg attól kemény arc leszek... Kialakítottam egy saját véleményt, egy saját ideált a szépségről, és annak próbáltam megfelelni, nem pedig másoknak. Nem vágytam rá "soha", hogy elfogadjanak, magamat szeretném elsősorban elfogadni. De ez az állapot az idő elteltével folyamatosan, és apránként változott, átértékelődtek bennem a dolgok... talán benne volt az is, hogy ráuntam és egyhangúnak találtam magamat kívülről.

Itt már nem arról van szó, hogy gót-nem gót, meg hogy nem vagyok elég hű a stílushoz. Ha ezzel törődnék, egy hirtelen, éles váltás következett volna be (sajnos tudok pár ilyen példát, és meg van róla a véleményem), az ilyet nem tudom megérteni. Ha valaki okkal választotta azt az "életformát", hogy kialakít egy saját, eltérő stílust, akkor nem fogja azt az egyik napról a másikra eldobni magától, minthogy nem fog egyik napról a másikra sem teljesen különböző kinézetet magára ölteni. Ezt vehetném úgy is, mintha az illető egy jelmezbe bújna, és nem a saját személyiségét akarná tükrözni, hanem egy kósza ötletnek, vagy divathullámnak akarna eleget tenni. Amit természetesen hamar megun, és akkor vissza a régi kerékvágáshoz.

Hű, egyáltalán nem akartam a stílusokról beszélni, tudom, elég felszínes dolog. És nem ez ítéli meg az embert. Mindazonáltal úgy vélem, hogy az én személyiségemhez nagyban hozzájárul az is, hogy hogy nézek ki. A személyiségemben és a gondolatmenetemben végbemenő folyamatos, és lassú változásokat pontosan párhuzamba tudom állítani a kinézetemben történő változásokkal. Na ezt akartam megfogalmazni, csak sikerült. :)

Tehát ezért színes a hajam, ezért hordok néha egészen képtelenül rózsaszín ruhákat... =) Ez persze a totál feketéhez viszonyítva elég 'más', de aki ismer, az tudja, hogy nem egészen ez a történet. :)

Sok dolog van, amiről eldöntöttem, hogy ezt meg azt gondolom, és észérvekkel alá is tudtam támasztani... olykor sajnáltam is, ha rá kellett jönnöm, hogy nem volt igazam, pedig mennyire annak gondoltam akkor.

Szerintem születni fog még egy pár bejegyzés néhány témáról, hogy régen mit gondoltam róla, és hogy most hogy állok hozzá. :) Csak most nem jut eszembe konkrét ilyen dolog. :D

Az is biztos, hogy ezek is csak fölösleges fejtegetések, de most így gondolom, erről volt kedvem írni. Jóéjt! ^^

Idegesítő, ijesztő, érdekes...

2011-02-03T00:36:00.007+01:00

Idegesítő... hogy már hetek óta akarok valami új bejegyzést, és nem jön semmi ötlet. :/ Tehát úgy döntöttem, elkezdek írogatni, aztán majd csak lesz belőle valami. :D Hm...

(5 perc szünet xD)

Ennyire felszínes lennék? O_o Csak ilyen dolgok jutnak eszembe, hogy beszéljek a hajamról, hogy kopik ki a festék, és lassan már narancssárga... vagy hogy vettem két új szoknyát, és már alig várom, hogy felvehessem, és villogjak bennük. Vagy hogy fogok rendelni fűzőt ebay-ről. Vagy hogy rendet raktam ma a szobámban, és kiderült, hogy nem férnek a be a ruháim a szekrénybe... T_T
Ijesztő... -.- Nem tudom, mi a fasz van mostanában, de úgy tűnik, az kiszívta az agyam egy részét. :'D Valószínűleg a kreatív részt, mert kb. annyi kreativitásom van most, mint egy zombinak. XD Erről jut eszembe: megint lesz Papok és prostik buli. Ahol Dórimmal megintcsak zombi ápolónők leszünk. =) Ezt nem mellesleg azért írtam le, hogy egyben figyelmeztessek mindenkit, hogy ne merjen zombi ápolónőnek öltözni, mert azok MI vagyunk Dórival, és különben is Halloween-kor senki nem volt az, csak mi ketten, és ha most többen lesznek, akkor azt hivatalosan is úgy vesszük, hogy lekoppintottak minket :D Tehát ez van, sorry! ^^ De azért nem kenyerünk az önismétlés (annyira xd), szóval merőben másabb és durvább lesz a jelmezünk! *_* Na erről csitt... ^^

Érdekes, mivel rengeteg témáról vitatkoztam a napokban itt ott, különböző internetes oldalakon, és meglehetősen kifejtős dolgokról. Akkor bezzeg áradt bennem a kreativitás... :'D
Többek közt a férfiakhoz való hozzáállásom volt a téma... (nahát, micsoda szép szó, "hozzáállás", 3x van benne dupla betű ^^) Hát az enyhén szólva is 'nem egészséges'. :'D Valami borzasztó nagy gond lehet az én fejemben, bár az okát azt éppenséggel tudom. De nem mondom! :x (...) Tehát emiatt van (:D), hogy nem bízok meg egyikben sem, és erősen kitartok amellett, hogy én egyedül is megállom a helyemet. Rengeteg dolog van, ami miatt jól érzem magam egyedül. Hmm... az, hogy jól érzem magam, kicsit túlzás, mert összességében szarul érzem magam, de tudom, hogyha ezek mellé még egy nyűg - egy pasi - is a nyakamba szakadna, az nem tenne valami jót.

Hát akkor keressük meg a cukorkát a trágyadombon, sorolom a pozitívumokat:
- először is: nem kell beszámolnom senkinek, hogy hova megyek, mit csinálok
- úgy nézek ki, ahogy akarok, nem szól bele, hogy ne égessem már :'D
- nem kell egyeztetni a baráti körünket
- nem hiányzik, nem gondolok rá a nap minden percében
- nem veszi el az időmet, tudok olyan dolgokkal foglalkozni, amik egy kapcsolat mellett nem érdekelnének
- nem kell bemutatkoznom a szüleinek! (xDDD) Utálom azt a részt :S
- nincsenek veszekedések
- nem horkol senki mellettem esténként :D (jó, mondjuk eddig még egyik se horkolt, de ha a jövőben összeszednék egy ilyen hímet, az PONT ezért repülne azonnal, ahogy kiderül eme rossz tulajdonsága) Amúgy se tudok aludni, nem kell itt még rontani a helyzeten...
- nem kell azért aggódni, hogy megcsal-e, vagy hogy egyáltalán szeret-e
- nem kell elviselnem a hülyeségeit, az agyatlan beszólásit
- ....

Ajaj, úgy érzem, nagyon hosszú lenne a lista. És kezd átmenni férfigyűlöletbe, tehát nem folytatom! :D De mindehhez kell az is, hogy jól érezzem magam a bőrömben, kihasználjam ezeket a lehetőségeket, az időt addig, amíg be nem üt a ménkő, és bele nem esek valami szerencsétlenbe! -.- Jaaaj, nagyon remélem, minél később lesz ilyen... mert ha ez megtörténik, akkor minden elvemet, és álláspontomat dobhatom ki a picsába, mert egyik sem lesz már érvényes rám! xD Minden erőmmel ez ellen vagyok, igyekszem az ilyen eseteket még a kezdeteknél megakadályozni! ;D Bár szerintem, ha lenne is lehetőségem, nemet mondanék, így megkímélem magam még egy csalódástól, és még egy év keserűségtől. Komolyan, már betegesen félek attól, hogy átvernek, hogy csalódok. De hát még mindig úgy látom, hogy nincs esély, hogy a világon lenne olyan valaki, aki ne baszna át, ahogy csak tud. Egyszerűen ebben a pillanatban nem látom azt a jövőt, hogy én boldog vagyok valaki mellett, és ő úgy érez irántam.
De hát ez is az egyik tünete az én agybajomnak, hogy a jelenlegi helyzetemet maradandónak látom. És tényleg! Mennyire igaz! Utánaolvastam... egy mentális, gyógyíthatatlan betegségem van, amiről nem azért nem szeretnék többet beszélni, mert cikis, csak nem szeretnék minden hibámért ezzel takarózni. De nyugi, nem halálos... :D Csak rettentően befolyásolja az életemet, a döntéseimet, a viselkedésemet. És nem mellesleg a gondolataimat... az abnormális gondolataimat. :) Amiben ha kialakul egy állapot, azt csak nagy nehézségek árán lehet pozitív irányba megváltoztatni. Viszont könnyen lehet rajta rontani.

Egyébként rengeteg tök jó dolog van még, ami nem okozhat csalódást. Pl. a whiskey-kóla. :DD Na az tuti, hogy finom, és be is üt, max akkor csalódok, ha elfogy! xDD De nem fog! =)

belső naptár

2010-12-29T20:55:00.008+01:00

Halihó, rég írtam, mert elfoglalt vagyok mostanában.
Régóta van egy ilyen hülyeségem, hogy kézzel megfoghatatlan dolgokról elképzelem, hogy milyen lehet az alakjuk. Nem direktből csinálom, csak valahogy ha rá gondolok, akkor eszembe jut egy forma, és ha annak egy bizonyos pontján vagyok, akkor elképzelem, hogy az éppen hol lehet a többihez képest. :) Pl. egy albumnak a dalai is egy meghatározott formán helyezkednek el az agyamban... Tudom, borzasztó ciki, meg biztos gyagyás vagyok, de tényleg ilyeneket képzelek. :'D De ez egy régi dolog, és valószínűleg van egy pár vizuális élmény, ami befolyásolja. Az Evanescence (Fallen) albumot, mikor megkaptam (huuhh valamikor nagyon régen), és sokat hallgattam, nagyon a szívemhez nőtt... És kialakult egy ilyen fura forma, amit szégyenszemre paint-tel láthatóvá varázsoltam. :'D (Itt a szín is számít, mindig fekete háttéren kétféle kékkel képzelem el)

De ez csak egy példa volt, és nem is ez a lényeg.
Hanem ami minden nap újra és újra előjön az a naptár. Elképzeltem egy formát, hogy szerintem milyen formája van egy évnek, milyen hosszúak a hónapok, és az évszakok hogy tagolódnak. Természetesen egy négyszögről van szó, amiben a tavasz és a nyár teljesen normális, de az én agyam valahogy az őszt 4 hónappal, míg a telet csak 2-vel képzeli el.
Így néz ki (romashoppal megszerkesztve XD):

Igazából nem is a forma a lényeg, hanem pl. szeptember elsején úgy érzem, hogy tettem egy éles kanyart, és már máshova kell "néznem", ha azt akarom látni, hogy éppen hol vagyok. Az első képen a rózsaszín pötty kívül helyezkedik el, mert régen úgy éreztem, a naptárat mindig ugyan arról az oldalról nézem, ha nyár van, azt belülről, de ha tél, akkor azt kívülről. A második képen, már a "kör" belsejében van a pötty, mert úgy érzem, hogy most már az összes évszakot a naptár belsejéből nézem, valami miatt, nem mozdulhatok el, hanem mindent belülről szemlélek, akár egy kiállítóteremben, ahol a négy falra helyezték el a képeket, és folyton körbe körbe kell járkálni, hogy megfigyelhessem azokat.
Azt viszont nem tudom, hogy hogy lett a fejemben a december őszi hónap, persze tudom, hogy tél van, de ilyenkor akkor is egy sorban látom azt az őszi hónapokkal. Szerintem ennek köze lehet az időérzékhez - ami nekem nagyon rossz! - mivel, körülbelül ennyire látom hosszúnak ezeket a szakaszokat.
Biztos sok élmény befolyásolta, főleg az iskolakezdés... úgy éreztem mindig, hogy az első négy hónap nagyon lassan telik, és sosem lesz vége! A szeptember hosszabb, még a hetek közt is érzékelhető az elválasztóvonal, az eleje széles vonal, majd egyre szűkül, az állaga puha, kissé szemcsés, homokos út, néhány falevéllel, fáradt napsütéssel. Itt jön egy erős vonal, az október. A vonalat úgy képzelem el, akár egy magas, rácsos vaskapu. Fekete, kissé díszes, két oldalra nyíló. Az október nedves, macskaköves, ami egy ugyan olyan vonallal véget ér, mint amilyennel kezdődött. A novemberben ugyanúgy macskakő van, de az alakja kevésbé egyenetlen, nem esős, hanem inkább fagyott, fölötte köddel. Óvatosan csúszik át a decemberbe, ami (az évszakváltás miatt) megvastagszik, fekete betonból van, néhol hóval ellepve. Az ünnepek erősen ki vannak emelve pirossal, 6-a egy kisebb, míg a 24-e egy egészen nagy méretű piros pötty, ami után kettő kisebb következik. Pár nap csöndes, egyenes jeges vonal, halványkék. Aztán egy rajtkocka szerű, hosszú és vastag vonal. Nem emelkedik ki, csak oda van festve. Aztán a január, február számomra ugyan olyan; unalmas, egyforma, hideg, keményre fagyott barna föld, egyforma vastag, szinte alig érzékelhető a határ kettejük közt. Néhol rá van fagyva a dér. Itt jön egy éles kanyar: március. A március egyúttal felfelé is kanyarodik. Egy kis domb, aminek az elején egy nyitott kapu található. Világosbarna földút, zöld réttel körülvéve. Az április eléggé hasonló, de a határozott vonal érzékelhető köztük. Sötétzöld levelek, amik május felé egyre sűrűsödnek, a kezdetén pedig - furcsa módon - kivirágoznak. Sárgán, fehéren. Valamiért kiemelkedik az anyák napja. Itt nyílik a legtöbb virág. A hónap vége felé haladva egyre szűkül a vonal, annyira, hogy a június előtti kanyarnál teljesen elvékonyul, s át kell ugrani, akár egyik járdaszegélyről a másikra. Itt, mintha egy paneltömb mellől érkeznénk ki a járdára: kitágul az út, több út - vonal - van egymás mellett, sok a látnivaló, de maga az út egyenes, és rövid, míg egy közepesen erős vonallal átérünk a júliusba. A július ugyan rövid, de kissé kanyargós, lejtős, néhol megszakad az út, majd tovább folytatódik. Az augusztus hosszabb, vastagabb, és sötét vöröses- narancssárgás a színe. Egy kiugró hónap a naptárból, még személyisége is van, határozott, megfontolt, nyugodt, jó kedélyű. A hosszú augusztus után egy újabb kanyar: az elejére értünk. Egy lassan keskenyedő hosszú út, hetente kisebb akadály-szerű vonalakkal. De itt már nem is folytatom, mert körbe értünk.
Az kifejtés elején jöttem rá, hogy az évet úgy képzelem el, mint egy utat, amit minden évben végig kell járnunk, ami mindig visszaér saját magába, és aminek sosincs vége. Minden egyes évben meg kell járnunk ugyan azokat a helyeket. Az út évről évre nem lesz más, csak néha megváltozik a környezete, hol kicsit, hol jobban. Tavaly már jártam itt, csak most egy fát mintha kivágtak volna, vagy egy másiknak szebb virágai nőttek az idén. Főként a tavaszi és nyári hónapoknál - útszakaszoknál érzem azt, hogy hajlandóbbak a változásra. Érdekes, hogy kívülről is látom az utat, és azt is látom, hogy én megyek rajta. Igazából, mintha egy filmet néznék magamról, hogy éppen ott álok az út egyik szakaszán. Az út végét - a halált - talán úgy képzelem el, mintha ezt a fantáziabeli vonalat eltépték volna, és a végét bele vezették, egy hatalmas szakadékba, ami úgy nézhet ki, mint a világűr: végtelen, és üres. Hogy ki irányította az utat a szakadék felé? Hát én... én tettem oda, hogy ha odaérek, belesétálhassak.

Csak egy fölösleges gondolat...

2010-12-14T22:56:00.004+01:00

- Te szeretnél velem lenni?
- Nem... illetve de, de tudom, hogy te nem, és ezt tiszteletben tartom...
- De én meggondoltam magam.
- Nem hiszem el.
- De tényleg így van! Szeretnék veled lenni!
- Jól van, amíg be nem bizonyítod, semmi szex! :DD

Jóóóóég, már megint hogy juthatott ilyen az eszembe?? Nem direkt volt, már megint nem figyeltem oda! :SS Az ilyet abba kéne hagynom. Hogy ilyen jeleneteket elképzelek... ezért vagyok ilyen hülye! Mert ilyen hülye reményekbe ringatom magam, és úgy, hogy oda se figyelek! XD :S Pedig bővel le volt kötve a figyelmem, mert kavicsosat játszottam, és Celldweller-t hallgattam, és énekeltem is, szal nem tudom, hogy fért még egy ilyen hülye funkció az agyamba... minden esetre az ilyenekkel le kell állnom... -.-

Ezt hallgattam éppen ^^

Agymenés a karácsonyról

2010-12-14T10:56:00.005+01:00

Vészesen közeleg a karácsony... évek óta ilyenkor már mindenkinek megvettem az ajándékot, és azon izgultam, hogy vajon ki mennyire fog neki örülni. De idén, mint minden, ez is másképp van. Azt kell, hogy mondjam, hogy 14-én nemhogy senkinek nem vettem még semmit, de azt se tudom, honnan szerzek rá pénzt, hogy legalább egy-egy csokit, vagy valami apró dolgot vegyek. :S Borzasztóan le vagyok most égve... már cigit se tudtam venni! xD Ami mondjuk egyfelől nem olyan nagy baj... De azért most is szívesen rágyújtanék! xD
Különben meg kreatív gyerek vagyok, el tudnák készíteni is egy pár dolgot. Főleg, festhetnék mindenkinek egy képet, ha már két évig festőnek tanultam! ...de valahogy hangulatom sincs hozzá. Ilyenkor már meg szokott érinteni ez a köcsög "ünnepi hangulat", de most egyáltalán nem... -.-
Ja de, 7 éves húgomnak odaadom a régi fülbevalómat, de ezt sem én találtam ki, hanem anyukám. :/ És ez még csak egy, ezen kívül lenne még egy pár ember... És Móninak már tudom is, hogy mit vennék, mert múltkor megbeszéltük, de arra sincs pénzem. :(( És így én sem kapom meg tőle a koronát!!! x3
A másik dolog meg, ami felháborított... hogy apám felhívta húgomat, hogy én e-mail-ben írjam meg neki, hogy mit kérek karácsonyra!!! Hát hogy nem hogy mekkora hülyeség??? Ha akar nekem venni valamit, akkor legalább hívjon fel, hogy mit szeretnék, nehogy már egy köcsög e-mailt írjak, mint a Jézuskának! xD -.- Ilyet az elkényeztetett, gazdag gyerekek csinálnak szerintem, hogy online megrendelik a szüleiktől, hogy mik a karácsonyi követeléseik... Már csak elvből sem fogom neki megírni (amúgy is múlt hét péntek volt a határidő). Inkább akkor nem is kérek semmit, nem vagyok rászorulva.
(Egyébként meg elromlott a számítógép egér, lehet, hogy azt kérek, de inkább felhívom valahonnan, minthogy neten küldjem el.) :S XD

Megjegyzés: nem tudjátok, milyen szar billentyűzet-egérrel szarakodni!!! xD -.-

Szóval ha valakinek lenne ötlete, hogy milyen pici ajándékokat tudnék készíteni anyukámnak vagy a nagymamámnak, az írja meg nyugodtan! Várom az ötleteket. :)

Egyébként gondolkoztam, hogy ha nagy leszek, fogom-e egyáltalán ünnepelni a karácsonyt. Mert hogy egy keresztény ünnep, és engem nem igazán hatnak meg az ilyen értelmetlen hagyományok. Szóval így elvileg nem is lenne értelme egy nem hívő embernek 'Jézus születését' ünnepelnie.
Csak akkora nagy felhajtást csinálnak körülötte, meg igazából ma már nem érzem azt, hogy ez egy vallásos dolog lenne. A modern ember már azt csinálja, hogy vesz egy cserepes fenyőfát, (amit tavasszal majd ki lehet ültetni) feldíszíti egy pár dísszel, dob rá egy égősort, és minél nagyobb, és drágább ajándékokat vesz, hogy ezzel mutassa meg, hogy jaaj, hogy ő szereti azt az embert legjobban! És a reklámokból látom, hogy már semmi kedves dolgot, vagy személyeset nem vesznek, csak mindenkinek telefont, meg laptopot, meg i-pod-ot, i-phone-t, meg hasonlókat. Szó se róla, én is örülnék ezeknek... :D Csak ebben már semmi "meghittség" nincs. Ha a karácsony már ekkora divattá vált, akkor nincs is miért aggódni, hogy "keresztény ünnepet nem tartok", mert ez már NEM AZ! :)
Mondjuk egyéb értelmét így sem látom, de annyit mindenképpen, hogy ajándékot adni- és kapni jóó dolog! x) És ha az ország 99,999%-a ezt december 24-én teszi, akkor én miért találnék ki más időpontot? :D

Kisköcsögök

2010-12-06T08:55:00.006+01:00

Jó reggelt, jó Mikit mindenkinek! ^^ Kinek mit tojt az öreg? :) Nekem reggel - illetve emlékszem, hogy anyám hajnal 1-kor jött be, és hozta a csokikat, és mondta, hogy az emeleten fogtak egy egeret... :'D De félig aludtam. Szóval csokikat kaptam, aztán bekapcsoltam a gépet, és sikerült felkúrnom az agyamat, rockerek.hu-n (amúgy nem tudom, mi a gecinek vagyok ott fenn... -.-) mert már megint valami beképzelt, csöves, rocker geci gondolta azt magáról, hogy nekem minden vágyam az, hogy őt megismerjem. Elegem van belőlük!! Mármint az oké, hogy valakinek valaki megtetszik neten, és akkor ír neki egy kedves levelet, de azért mindennek van határa. Íme a levél (és leszarom, odaírom a nevet is, nem érdekel, megérdemli a bunkója):

Akela88: "Közhelyt félre rakjuk és nem kapsz bókokat, a kását sem kerülgetjük hanem a közepébe taposunk... Ha ráérsz vagy szánsz 1 kis időt rám, akkor elmehetnénk 1 fasza koncertre vagy szórakoztatjuk valahol 1mást Pesten..."

(kommentárom: :D 1, igenis, kurvára küldjél bókokat, ha meg akarsz ismerni valakit! 2, Fel sem merült benne, hogy esetleg talán ő ne jönne be nekem! Végülis ezt még vegye természetesnek, hogy minden csaj őrá vágyik! :@ 3, "szórakoztatjuk egymást" persze, egy ilyen csodás levél után, le is szopom, egyből! -.- :'DD 4, Undorító, beképzelt, hímsoviniszta, nőgyűlölő féreg!! 5, Az meg már mellékes, hogy egy igénytelen, sablonrocker, nem is értem, hogy az ilyen miért gondolja, hogy "egy súlycsoportban" van velem... :DD ez beképzelt volt? lehet, de most leszarom! :P)

Válaszom: "Pfffff... nem tudom, valakinél bejön ez a szöveg? -.- Mielőtt felbasznám az agyamat, csak annyit mondok, hogy kurvára NEM! köszipuszi ^^"

Aztán elkezdtem keresgélni még myvipen, mert oda is kaptam még pár ilyen beképzelt állattól levelet, jó szórakozást hozzájuk. :) :

Feladó: Sörös Árpád 'Árpi'
Téma: hallooo
Üzenet: "hello szia !! lattam epp bent vagy :)) nagyon tetszettek a kepeid ;)) es jövö heten pesten leszek !! ha raersz akkor meg beszelhetunk msnn ,,vannak ott kepek is magamrol !! minden jo legközelebbig !! "
Válaszom: "Pfff, nemtom, minek nézel te engem, de pont leszarom, hogy mikor leszel Pesten! Kinek képzeled magad??? A másik dolog, meg ha egy lánynak írsz, legalább fogalmazz már magyar emberhez méltóan. Az utolsó három mondatodnak semmi értelme. -.-"
Erre ő: "jujj nagy a szad ,,,anyukad latom nem tanitott nagyon viselkedni,,,,es ha olyan hulye vagy nem ertesz,..vessel magadra"
Válaszom: "Kurvára megértettem, csak gyűlölöm, ha valaki az alapvető mondatalkotási szabályokkal sincs tisztában. Téged meg arra nem tanított meg, hogy ne úgy kezeld a lányokat, mintha a rabszolgáid lennének! De még egy kérdésre sem tudtál válaszolni: miből gondoltad, hogy én kíváncsi lennék rád????"
Erre nem is válaszolt... -.- Pedig kíváncsi lettem volna! =)

Feladó: Nagy Ádám
Téma: das
Üzenet: "Szia ismerkedünk én is 17.ker"
Válasz: "Milyen szépen fogalmazol! XDDD"
Erre csak ennyi jött vissza: ?
Erre nem válaszolván ismét kaptam egy ilyen szép, tartalmas üzenetet: ?!
XD

Feladó: Varga Károly [Terminator]
Téma: hello
Üzenet: "hello azzonal bejelöltelek ismerősnek nem gond ugye? :D nem hát szerintem. Ha Vissza igazoltál akkor majd dumálhatnánk."
(A folytatást nem írom le, mert elég sokáig szidtam, ő meg nem vette a lapot, szóval az hosszú lenne...)
(1, Ne jelöjjé ismerősnek, ki a fasz vagy?? :D 2, De gond, és mi az, hogy nem hát?? XDDD Ez annyira felháborító, csak nevetni lehet rajta. :DD 3, Kurva isten, hogy nem igazollak vissza, és nem dumálunk! :D)

Feladó: (törölte magát)
Téma: Szia :)
Üzenet: Szia:) Neked mindig ilyen szépek a szemeid? :) :) Tetszel:) szeretnélek megismerni.

(Nem bazdmeg, csak ünnepnapokon... :DD) Ez egy kedvesebb levél mondjuk, csak ilyen hülye kérdést sem hallottam még! XD

Kérdés: Szerintetek túlreagálom?? :D
Nem vagyok ám ilyen beképzelt, igazából elég alacsony az önbecsülésem, csak most sikerült jól felidegesíteni, azért van ilyen nagy pofám.. :$ Csak egyszerűen utálom, ha ennyire lenéznek egy nőt, nem tudom, minek képzelik magukat, mert hogy mindent megkapnak, mert férfiak, vagy nem tudom... De ez az egyik dolog, amit nagyon utálok, ha lenéznek egy nőt, csak azért, mert nő.

Befessem?

2010-12-03T14:32:00.003+01:00

Unom a hajam! :$ Ez abból is látszik, hogy tegnap este (szóval hogy ma hajnalban) azt álmodtam, hogy befestettem a saját hajamat! =)) Ami vicces, mert még sosem festettem a saját hajamat, mert tök béna vagyok. Álmomban tök faszán állt! Elöl világos rózsaszín volt, hátul meg pasztell kék! =)

Pontosan ez a két szín! =)

És most elgondolkodtam, hogy valamit kéne kezdeni a csutka fekete hajammal. Majd pakolok bele valamennyi rózsaszínt. Csak még nem tudom, hogy pontosan hogy kéne... meg eddig azért nem csináltam meg, mert félek a szőkítéstől, hogy szanaszét töri a hajam... de mostmár leszarom! Rózsaszíííínt akarok! O.O Valahogy így, hogy csak a tetején, és hogy hátul, mint Disarmonia-nak. :) (csak sokkal világosabb rózsaszínt)

Egyébként álmomban nem tudtam befejezni a hajfestést, mert közben felhívott két ismerősöm (nem tudom már, hogy kik), és be kellett mennem az Elághoz, aztán nem is találtam meg őket, engem meg időközben elbaszott egy kamion, szóval be sem tudtam fejezni, mert meghaltam. :(

Másik álmom meg az volt, hogy anyámék autót lopattak velem egy kompról... :'DD Méghozzá Renault-t. XD De nem sikerült, mert mindenki autót lopott, és elkapkodták előlem! :/ xD

goth modellek

2010-12-03T11:04:00.001+01:00

Napok óta nem bírok aludni... -.- Valahol megint sikerült elbasznom az egészet, délután 4-kor kelek, és fent vagyok aztán reggel 6-7-ig... amikor aztán megint elalszok, és délután 5-kor kelek... ne az így elég szánalmas! xD Ráadásul egészségtelen is, és semmit nem lehet csinálni, mert pont akkor vagyok fent, mikor mindenki alszik, és kussba kell lenni. :/ Na mindegy, lényegtelen... tegnap hajnalban ismét ez a hülye állapotom volt... gépeztem... meguntam a facebook-ot, meg ugye olyankor nincs is fent senki, úgyhogy még pluszban ezért is unalmas az internetezés hajnalban. xD Meg az összes többi oldalt is, ahova fel szoktam járkálni... pedig elég sok van, nem is kezdem felsorolni. :D

Rátaláltam egy oldalra: ERRE! Itt 2006-tól kezdve minden évben kiválasztanak egy goth modellt, akit akkor a legjobbnak találnak. Érdekes, hogy 2006-ban még csak 10 jelölt volt, míg 2009-re már 24 lány közül lehetett választani! =) (Egyébként felháborítónak tartom, hogy 2008-ban Delilah megelőzte Ophelia's Overdose-t.... -.- ezt csak így zárójelben megjegyezném.) Az a vicces, hogy vannak ám olyan csúnya, meg kövér lányok is! :SS Nem tudom, hogy mi alapján választják ki, hogy kik lehetnek a "versenyzők", de vannak elég szörnyűek. Nem csak az, hogy még én is szebb vagyok náluk (hátt igen... :D), de ha valaki rájuk néz, egyből az jut eszébe, hogy 'Te meg minek születtél erre a világra??' Most az, hogy telepakolják magukat 20 kiló műrasztával, meg XXL méretű lakk cuccokat vesznek fel, attól az még ugyan olyan zsírdisznó marad, nem tudom, melyik hülye alkalmazta őket modellnek... -.- Mert hogy igen, modellnek nevezik magukat. És rengeteg ~~hányingerkeltő~~ fotó készül róluk. Még vékony lányokból is tettek be olyan lópofájú egyedeket, hogy az szörnyű! A külföldieknek ennyire nincs szépérzéke??? :S

És igen, ilyen "égető" problémákkal el lehet lenni egész reggelig! :D

Még végig sem tudtam nézni az egész 2009-es évet, mert megakadtam Razor Candi-nél! *.* Nem, nem most láttam őt először. :P Már évek óta "tudom" hogy ki ő, de valahogy annyira nem fogtak meg a képei, mert nem tetszik a felnyírt frizurája, meg hogy ennyire fel van neki tupírozva a picsába. Jobban tetszett nekem a testvére, Eden Prosper. <3 (ez egy 4 évvel ez előtti honlap róla, talán még régebbi képekkel... mostmár sokkal szebb!!) Elég kevés kép van róla a neten, és azok is inkább csak régebbiek. Akkor is gyönyörű volt, de ezt mára olyan szintre fejlesztette, hogy az egyik legszebb nőnek tartom a világon!!! Tökéletes az arca, olyan, mint egy műalkotás, egy márványszobor, mint egy tündér! :$ És az alakja is tökéletes, karcsú, törékeny, egyszerűen élmény nézegetni a mozdulatait, a testének az apró részleteit, mert mindenhol gyönyörű.

Na mindegy. :D Most jobban szemügyre vettem a testvérét is. =) Az alap persze ugyan olyan gyönyörű, az alakja, és az arca neki is tökéletes... de van egy egyedi stílusa, ami sokaknak - kezdetben még nekem is - kicsit durvának számít. (persze azon is felháborodtam, hogy a 2009-es évben nem ő nyert azon az oldalon, hanem egy Marlo Marquise nevű modell... aki nekem mondjuk nem tetszik annyira, de nem egy rondaság. :D)

Razor Candi-nek van egy olyan 'része', ami nagyon tetszik, főleg, mikor fekete-rózsaszínben van! *.* De tud úgy is felöltözni, hogy úgy nézzen ki, mint egy szakadt punk, vagy mi. Pl.: ITT ! :D De az ilyen képei nagyon tetszenek:

Szerintem borzasztó egyedi, és különleges a stílusa. Persze rohadjon meg, hogy alapból is ilyen szép! =(( Ezt a könyvet meg akkor is meg akarom szerezni!!! *.* Légyszi, valaki vegye meg nekem!!! xDD

Mondjuk fogalmam sincs, hogy van-e egyáltalán története, vagy csak képes könyv, de igazából le is szarom, mert annyira gyönyörű képek vannak benne!!! ^^ És nem láttam még ilyet, hogy egy modell a saját képeiből kiskönyvet állított volna össze. :D Szerintem tök ötletes. ^^ És amúgy nagyon zavar, hogy nem tudok angolul, csak egy egészen picit, ezért hiába olvastam el pl az interjút, nem sok mindent tudtam kivenni belőle... -.- Azt tudom, hogy van valami köze Erdélyhez (most hogy ott született, vagy lakott is ott, vagy hogy most is ott él, azt nem tudom...), meg hogy van egy magyar fotós, Bodó János Attila, aki az új képeit készítette, és hogy úgy vettem ki, hogy ő neki a pasija, vagy nemtom, lehet, hogy csak jó barátok. :D Azért merek leírni ilyen hülyeségeket, mert szeretném, hogy ha ezt a bejegyzést valaki látja, és tud valamit, akkor világosítson fel! O.O Örülnék neki. :) :$

Köszipuszi!! ^^

*Megjegyzés: Már megtudtam, hogy az a fotós már több éve a férje, és hogy Romániában laknak, és Budapesten voltak nászúton. :) Köszi, Laura! ^^