Fel kellett írni a telefonomba, mert egyszer már jártam úgy, hogy kitaláltam egy nagyon jó témát félálomban, fel akartam írni valahová, de úgy voltam vele, hogy EZT úgysem lehet elfelejteni.. hát sikerült. -.- Azóta sem jutott eszembe, és ezt gyűlölöm. >.<
Az ötlet onnan jött, hogy még 10. osztályban a rajztanár feltett egy kérdést, hogy ha egyedül lennénk, mondjuk egy lakatlan szigeten, akkor egy művész alkotna-e. Én meg bele se gondolva rávágtam, hogy persze, legalább nem zavarna senki, nyugtom lenne. De amúgy belegondolva ez nem így van.
A művészetnek és az alkotásnak az a lényege, hogy legyen közönség, hogy legyen kinek alkotni. Érkezzenek róla visszajelzések, akár rosszak, akár jók, vagy hogy egyáltalán reakciót váltson ki az emberekből. Egy olyan világban, ahol csak én lennék egyedül, minden olyan törekvésem megszűnne, ami az önkifejezésre irányul. Tehát egy festő nem festene képeket, egy graffitis sem firkálná a buszokat, mert annak is üzenete van, felhívás... de így nem lenne kit felhívni.
Itt jön a képbe a zene. A zene is a művészetek közé tartozik, de úgy vélem, egy világban, ahol a zenész egyedül lenne, zenélne. A zene egy olyan alkotás, ami csak abban a pillanatban érvényesül, amikor hallgatjuk. Én is ha egyedül vagyok, a saját szórakoztatásomra szoktam énekelni, és persze festeni is... de a festés, a festmény egy olyan alkotás, ami nem időhöz kötött, hanem látványhoz, ami a pillanatot örökíti meg. Egy festmény elkészítésével még nem ér véget a folyamat, mert amint elkészült, megmutatjuk másnak is, és ha megmutattuk másnak, még mindig van olyan, akinek meg lehet mutatni, akik jó esetben visszajelzést közölnek róla. Akár milyen visszajelzés megfelel, például ha feltölteném facebook-ra, ha egyetlen tetsziket kapna, is megérné elkészíteni.
Nem vagyok zenész, nem értek hozzá, csak énekelni tudok - valamennyire -, de úgy vélem igazam van ebben a megállapításban.
Arra jutottam, hogy az olyan alkotásnak nincs értelme egy emberek nélküli világban, ami nem időhöz, hanem látványhoz kötött. És hogy eltávolodjunk a művészettől, bárminek, ami látványhoz kötött, nem lenne értelme.
Nem hiszem, hogy ha egyedül lennék, kisminkelném magam, vagy fűzőben járnék. Vagy hogy bármelyik csaj hordana póthajat, vagy törődne azzal, hogy mennyire barna a bőre, vagy hogy szőrös-e a lába.
Ezek mind mind arról árulkodnak, hogy ezeket a külsőséges dolgokat nem kifejezetten magunknak csináljuk, inkább a külvilággal akarjuk közölni, hogy mi milyenek vagyunk, hogy álljanak hozzánk, mit gondoljanak rólunk. Ezzel semmi baj nincs, nem képmutatás meg ilyenek, csak egy természetes késztetés, ha már egy társadalomban élünk, sok másikkal, akik ugyan annyira az emberi fajhoz tartoznak, mint mi, hogy megpróbáljunk egy olyat alkotni, ami megkülönböztet minket tőlük... vagy legtöbbeknél, hogy jelezzék, közéjük tartoznak. Ez nem új keletű dolog, és nem is a fejlődő országok hozománya. Az afrikai törzseknél is léteznek tetoválások, testékszerek... ezek mondjuk legtöbbször arra szolgálnak, hogy az odatartozásukat jelezzék velük. Máshogy tekintenének a törzsük azon tagjára, akiken nincsenek meg a jellemző külső jegyek. Míg nálunk már sokan arra mennek, hogy direkt különbözzenek. Mindegy, hogy mi okból, de a társadalom felé közvetítünk egy üzenetet a külsőnkkel, az alkotásainkkal. Mindez érvényét veszti, ha nincs körülöttünk senki.
Az egyedüllétnél nem azért nem foglalkoznánk ezekkel, mert hogy 'nincs ilyen hülyeségre időnk, mert a túléléssel kell törődni'... vegyünk egy olyan példát, hogy minden meg van, étel, víz, fűtés, lakás, hűtőszekrény, minden... És vonatkoztassunk el attól, hogy az első héten megölnénk magunkat a kilátástalanságban. :D Hát igen, nem egy életszerű példa, de a mondanivaló érzékeltetésére megfelel. :D ...szóval biztosan nem sminkelnénk, nem fésülködnénk, és nem is alkotnánk... ellenben unalmunkban biztos énekelnénk, aki tud, gitározna, ilyenek.
Ezért akármennyire is utálja valaki az emberiséget, és ez ellen fellázad az extrém külsejével, vagy akármivel, annak jusson eszébe, hogy ha a többiek nem lennének, ő nem lenne olyan, amilyen. :))
